rendőrség

Ilyen lefoglalt luxusautókkal erősít a török rendőrség

2024.01.01.

Látványosan mutatta be szolgálati autóflottájának milliókat érő darabjait a török rendőrség. Ezeket a luxusjárműveket ugyanis bűnözőktől foglalták le, főleg egy maffiavezértől, aki korábban lehallgatási világsiker kulcsfigurája is volt.

Török nyomozók november elején számolták fel Hakan Ayik drogbandáját, és 23 gépkocsit is lefoglaltak a rajtaütések során, a többségüket Isztambulban - írt a police.hu a Zsaru Magazin nyomán. Ezek összértéke 100 millió török líra, közel 1,2 milliárd forint, és Ali Yerlikaya török belügyminiszter úgy döntött, az autók mind a török rendőrség állományába kerülnek. Az átalakításuk sem váratott sokat magára, és már meg is mutatták őket a nagyközönségnek meg persze a luxusról ábrándozó bűnözőknek.

Van köztük Bentley Continental GT, Ferrari 488 GTB, Porsche Taycan Turbo S, Mercedes-Benz GLS, Land Rover Range Rover L460, Volvo XC90s és Audi A6, illetve BMW 120i, Volkswagen Golf R és Nissan Juke. A hatóság előzetes közlése és a képek tanúsága szerint mindegyik a közlekedésrendészeté lett.

Az ausztrál állampolgárságú Hakan Ayik elfogása, továbbá a comanchero bandától lefoglalt és rendőrautókká alakított luxusjárművek látványos bemutatója elvileg azt a feltételezést ellensúlyozza, miszerint a török rendőrség nem elég következetes a nemzetközi bűnszervezetek elleni fellépésben. Legalábbis ilyen jelzők jelentek meg az ausztrál médiában, továbbá az, hogy a szigetországban tíz éve körözött Hakan Ayik hotelt is üzemeltetett Isztambulban, és úszott a luxusban.

Gyakorlatilag ugyanakkor másról lehetett szó, ugyanis a török–ausztrál maffiavezér volt az FBI és az Interpol Trójai Pajzs nevezetű lehallgatási akciójának a kulcsfigurája. Fedett ügynökök ajánlották figyelmébe az ANOM névre hallgató, egymással kódolt kommunikációra képes eszközöket, amelyekből hamarosan minden „üzlettársa” és azok üzlettársai is akartak legalább tízet.

Összesen 12 ezer „FBI-telefon” talált így bűnöző gazdára, amelyeket 16 országban használtak. 2021 júniusában volt a nagy rajtaütés, melynek során 800 bűnözőt ültettek rács mögé 18 országban. Ayikot akkor nem vonták felelősségre, és ezért is gondolhatta, hogy Törökországban nem kell az Interpoltól tartania, de a jelek szerint ezt is rosszul gondolta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....
2026.08.30
Háromszintes, 86 autó és 7 motorkerékpár befogadására alkalmas parkolóház épült Mohács belvárosában....
2026.08.30
Buzgón készül az MR2 feltámasztására a japán gyártó, de az új modell már nem az anyacég, hanem az....