Rail Cargo Hungaria

Ilyenek lesznek a csendes fékek a Rail Cargo Hungaria vagonjain

2020.12.03.

A Rail Cargo Hungaria 1,5  milliárd forintot meghaladó értékű beruházással lecseréli vagonjainak hagyományos fékberendezéseit az Európai Unió által előírt kompozit fékbetétekkel működő, úgynevezett csendes fékekre - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a 6300 kocsiból álló flottából eddig 1300 járművön végezték el az átalakítást, továbbá 700 teherkocsi beszerzésénél a társaság eleve az új technológia alkalmazását követelte meg a beszállítótól.

Az Európai Bizottság határozata szerint 2024 végétől a fő árufuvarozási vasútvonalakon kizárólag csendes vagonok haladhatnak át. A hangos szerelvények közlekedési tilalmát Svájcban már idén januárban bevezették, Németországban pedig december közepétől írják elő - írják a közleményben.

Kiemelték, a fejlesztés lehetővé teszi, hogy továbbra is teljesíteni tudjanak minden vasúti árufuvar feladatot Németország irányába, ahol december 15-től más fékekkel felszerelt teherkocsikkal - meghatározott kivételektől eltekintve - már nem használható a vasúti pálya.

A Rail Cargo Hungaria hangsúlyozza, számukra a fékrendszerek cseréje kiemelten fontos, mivel forgalmuk 80 százaléka nemzetközi fuvar.

A korszerűsítés magas költségei miatt a Rail Cargo Hungaria az ÖBB osztrák vasúttal pályázott az EU CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) támogatására, és együtt 1,5 millió euró értékű hozzájárulást nyertek el. A Rail Cargo Hungaria ezt saját forrásból további 4,3 millió euróval egészíti ki, és 2023 végéig befejezi vagonparkjában a féktuskók cseréjét - tájékoztatott a vasúttársaság.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 07. 02.....
2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....