MOL

INA-Mol - Újrakezdődött Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere

2015.09.08.

- Újrakezdődött a héten Ivo Sanader volt horvát kormányfő pere a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, amelyet azért kell megismételni, mert a horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet, és az ügyet visszautalta a zágrábi megyei bírósághoz - jelentette a horvát közszolgálati rádió (HRT).

A hétfő délelőtt kezdődött tárgyalást rövid időre felfüggesztette a bíróság, mert a volt miniszterelnök ügyvédei azt kérték, hogy a testület mentse fel Ivan Tuduric bírót, a bírósági tanács elnökét. Azzal indokolták kérésüket, hogy az alkotmánybíróság egyszer már hatályon helyezte Turudic korábbi ítéletét, és olyan bíró nem lehet tagja a bírósági tanácsnak, aki már hozott döntést a volt kormányfő ügyében.


A védelem emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság ajánlása szerint az új tárgyalást új bírósági tanácsnak kellene levezetnie. Az ügyvédek a régi-új bírák pártatlanságában is kételkednek. Tuduric felmentéséről és a bírák elfogultságáról a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie. A kérelem elfogadásáról délután dönt a bírósági tanács alelnöke. A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt.

A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével.

A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat. A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban még nem született jogerős ítélet. Sanader ez utóbbi ügyek miatt továbbra is őrizetben van.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.06
Séfként pályafutása alatt mindig is a legfontosabb szempont volt a fenntartható, hulladékmentes....
2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....