indiai autópiac

India bekerült a világ három legnagyobb autópiaca közé

2023.01.08.

Az elmúlt év eredményei alapján India - az autópiac méretét tekintve – bekerült a világ vezető trojkájába – írja az orosz gazdasági lap, a Kommerszant.

A rendelkezésre álló hivatalos becslések szerint India az eladott autók számát tekintve meg tudta előzni a japán autópiacot. Ezzel az ország a történelem során először bekerült a világ legnagyobb autóipari piacainak TOP-3-as klubjába.

Az Indiai Autógyártók Szövetsége szerint az év elejétől tavaly ősz végéig tartó időszakban az indiai kereskedők mintegy 4,13 millió autót adtak el. A Maruti Suzuki, az ország legnagyobb autóipari konszernje arról számolt be, hogy decemberben mintegy 120 000 autót tudott értékesíteni.

Összegezve a rendelkezésre álló adatokat, az ázsiai ország autópiacán eladott gépkocsik száma – nem számítva más autókonszernek decemberi eredményeit – elérte a 4,2 millió darab járművet.

Jelenleg Kína a világ legnagyobb autópiaca. Tizenegy hónap alatt 24,3 millió gépkocsit adtak el ott. A teljes tavalyi évre vonatkozó adatok januárban jelennek majd meg. Az eladások volumenét tekintve a második helyen az amerikai autópiac állt, ahol januártól decemberig 13,7 millió autót helyeztek forgalomba. Ez az elmúlt 12 év legrosszabb eredménye.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....