Nyugati pályaudvar

Indulhat a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítása

2022.03.04.

- Megkezdődik a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt tervpályázat második fordulójába bejutott tizenkét pályamű szakmai értékelése - közölte a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.

Fürjes Balázs emlékeztetett, 2021 októberében írták ki Vitézy Dáviddal és a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ csapatával a Nyugati pályaudvar és környezetének megújításáról szóló kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot.

A következő években egy teljesen új városrész születik: 23,5 hektár, vagyis csaknem két városmajornyi terület szabadul fel, és nyer teljesen új funkciót Budapest szívében. A helyén új közpark, minőségi zöldterületek és középületek jönnek létre. A Nyugati pedig egy modern, 21. századi pályaudvarként újul meg, a föld alatt egy 6 vágányos mélyállomással, amelynek köszönhetően Budapest a korábbinál jóval több vonatot tud majd fogadni. Megújul és bezöldül a Nyugati tér is - írta.

Az államtitkár közölte, a második fordulóba tizenkét olyan építész-mérnök csapat jutott be, amely Európa nagy, történelmi pályaudvarainak megújításában is komoly tapasztalattal rendelkezik. Külön örömnek nevezte, hogy a világ legjobb építészcsapatai öt magyar irodával együttműködésben alkotnak terveket.

- A pályázatok elbírálása természetesen végig anonim módon történik majd, kizárólag az építészeti gondolatokat vizsgáljuk, és csak a rangsorolás után derül majd ki, hogy ki lesz a Nyugati pályaudvart és környékét megújító győztes tervező csapat - írta Fürjes Balázs, majd közölte: a nyilvános eredményhirdetés március 26. lesz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....