Magyar Suzuki

Indulhat a Suzuki innovációs projektjének utolsó szakasza

2019.10.12.

Megvalósításának végső fázisába lép a Magyar Suzuki Zrt. négyéves innovációs projektje, amelynek keretében többlépcsős gyártmányfejlesztést hajtanak végre a költséghatékonyabb és zöldebb termelés érdekében - tájékoztatta az MTI-t a társaság.

A projekt összköltsége 5,308 milliárd forint, amelyből 2,712 milliárd forint saját forrás, 2,596 milliárd forint pedig a Széchenyi 2020 program keretében nyújtott vissza nem térítendő támogatás. A projektet konzorciumi együttműködésben valósítja meg az autógyártó cég a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a PEMÜ Műanyagipari Zrt. és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara bevonásával.

A három éve indult, többlépcsős gyártásfejlesztés eredményeképpen a Magyar Suzuki intelligenssé tette hegesztési hálózatát, valamint modernizálta logisztikai rendszerét - ismertetik. A közleményben Urbán László, a vállalat vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a digitalizációnak köszönhetően a japán anyavállalat tervezőasztalairól hamarabb kerülnek az autók a hazai tömeggyártásba, ezáltal felgyorsítva az új modellek bevezetését a magyar piacra.

Az elmúlt időszakban a Suzuki digitalizálta belső alkatrészellátási rendszerét is, amely alkalmas arra, hogy azonnal megjelenítse az anyagmozgással és készletekkel kapcsolatos visszajelzéseket, ezzel is javítva a hatékonyságot - teszik hozzá a közleményben. A projekt hátralévő részében a Suzuki és partnere a jelenleg használt alapanyagoknál fejlettebb égésgátlású és jobb műszaki paraméterekkel rendelkező polimereket fejleszt. A vállalat célja, hogy ezzel is tovább növelje modelljei biztonságát, illetve hozzájáruljon a környezet megóvásához és autói üzemanyag-felhasználásának csökkentéséhez. A projekt a tervek szerint a jövő év végén zárul le.

A Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban több mint 172 ezer járművet gyártott Esztergomban, ennek túlnyomó része, mintegy 122 ezer darab Vitara volt, a többi S-Cross. A társaság 2018-ban 171 885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült.

A cég korábbi tájékoztatása szerint nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővülve. Az adózás előtti eredmény tavaly elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

A Suzuki letelepedése óta 1,79 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ebből 267 millió eurót az utóbbi öt évben.

A Suzuki márka részesedése a magyarországi új személyautók piacán az idén szeptemberben már elérte a 17,7 százalékot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..