tömegközlekedés

Ingyen utazhatnak a turisták Salzburgban

2025.08.15.

Ingyenesen használhatják a tömegközlekedést a Salzburg tartományban szállást foglaló turisták. Az úgynevezett „Guest Mobility Ticket“ digitális és nyomtatott formában is elérhető. Az úttörő kezdeményezést májusban vezették be - írja a volksgruppen.orf.at.

Fotó: Guest Mobility Ticket

A „Guest Mobility Ticket“-et a szállásadóknál, már az előzetes bejelentkezéskor lehet kérni, azaz már az odaúton is használható. Minden szállóvendég hozzájuthat, aki Salzburg tartományban tölt legalább egy éjszakát.

A jegy Salzburg város összes tömegközlekedési járművén, valamint a tartomány területén az összes regionális és távolsági buszon, vonaton korlátlanul érvényes, a hazautazás napjának végéig.

A tartomány célja a kezdeményezéssel, hogy a turistákat az autóról a tömegközlekedés irányába tereljék, ösztönözzék a vidéki látnivalók felkeresését, és ezzel tartományszerte serkentsék az idegenforgalmat. A szállások a vendégeknek éjszakánként 50 cent mobilitási illetéket számítanak fel, ebből fedezik a felmerülő költségeket.

Bár a turisták számára hasznos lehet a korlátlan utazás lehetősége, mindez megosztja a gazdasági szereplőket. Az Osztrák Szállodaszövetség jelentős előnyöket vár Salzburg mint turisztikai célpont számára. Amikor viszont a Salzburgi Gazdasági Kamara, még a bevezetés előtt megkérdezte a helyi szálláshelyeket, a felmérésben résztvevő 300 vállalkozás 54%-a ellenezte a jegy bevezetését.

 



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....