flottakezelés

Ingyenes szakmai képzést indított LeasePlan Hungária

2014.06.21.

A Flotta Akadémia elnevezésű program célja, hogy a flottamenedzserek, a céges autókért felelős HR és pénzügyi szakemberek a lehető legtöbb információ birtokában dönthessenek a gépjárműflottákat érintő kérdésekben.

 
A holland anyavállalattal rendelkező LeasePlan a piacon elsőként szervezte meg saját képzését, mely tartalmában a hazai viszonyokhoz és törvényi előírásokhoz igazodva, a sokéves hazai, illetve nemzetközi tapasztalatot felhasználva segíti a cégautókért és a flottákért felelős menedzserek munkáját. Az első rendezvény 2014. június 11-én nagy sikerrel zárult.
 
A LeasePlan Flotta Akadémia irányt mutat a szakemberek számára abban, hogy milyen tényezők és szempontok figyelembevételével célszerű megfogalmazni az igényeket, kiírni a tendereket, majd később kialakítani az operatív lízingszerződést. Az előadások kitérnek arra, hogy mitől lehet jó, hogyan lehet igazán hatékony és sikeres egy cég flottastratégiája, miközben maximálisan illeszkedik az adott vállalati kultúrához, hiszen minden cég kicsit másképp vélekedik például a dolgozói elégedettségről vagy a társadalmi felelősségvállalásról. 
A Flotta Akadémia résztvevői részletesen megismerhetik az operatív lízinggel járó pénzügyi- és adózási előnyöket, megtudhatják, hogy melyek a legfőbb költségtényezők, amelyek a teljes futamidőre jutó költségmegoszlásban a legnagyobb szeletet hasítják ki, és milyen egyéb kiadásokra lehet számítani, továbbá végigkövethetik egy gépjármű flottában eltöltött életciklusát a tervezéstől egészen a leadásig.
 
„Az első rendezvény túlszárnyalta elképzeléseinket, a résztvevők létszáma és a pozitív visszajelzések is megerősítettek minket abban a hitünkben, hogy nagy szükség van itthon is egy olyan iparág specifikus szakmai átfogó programra, mint amilyen a Flotta Akadémia. A vállalat 50 éves nemzetközi és 20 éves hazai tapasztalatát felhasználva igyekeztünk olyan lényegi információkat átadni a résztvevőknek, melyek segítségével meghozhatják a legjobb döntéseket flottájukkal kapcsolatban, illetve vállalatra szabott, költséghatékony flottastratégiát alakíthatnak ki” – mondta Pesti Tímea, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója, aki egyben a felelős programigazgató is.
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....