GYSEV

InterCity motorvonatokkal bővítheti járműparkját a GYSEV

2022.10.24.

InterCity motorvonatok beszerzésére írt ki feltételes közbeszerzési eljárást a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt., amelyben kilenc IC-motorvonat megvásárlása szerepel, és opcionálisan további négy jármű beszerzése is lehetséges - tudatta a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a kilenc jármű biztosítja, hogy a nemzetközi InterCity-k kivételével az összes Sopron és Budapest, illetve Szombathely és Budapest között közlekedő InterCity járaton modern, villamos motorvonatok szállíthassák az utazókat, így jelentősen javulhat a távolsági vasúti közlekedés színvonala ezeken a vonalakon.

Az alacsonypadlós járműveknél a regionális közlekedésben használt motorvonatokhoz képest az ülések közti távolság nagyobb lesz, ezen felül egyebek mellett wifi, klíma, zárt rendszerű mellékhelyiségek, konnektor, USB-csatlakozó és információs monitorok is szolgálják az utasok kényelmét.

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes járművek legalább 32 első és 216 másodosztályú ülőhellyel rendelkeznek, emellett lesz a motorvonatokon önkiszolgáló büfé helyiség is.

A motorvonatok nyáron 18 kerékpár szállítására is alkalmassá tehetők, továbbá két ülőhelyet a mozgáskorlátozott utasok számára alakítanak ki.

A közlemény idézi Vitézy Dávidot, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkárát, aki szerint a TIM szándéka az, hogy az egész országban új, színvonalas járművek közlekedjenek a minőségi távolsági vasúti szolgáltatási szektorban.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúttársaság villamosított vonalain kizárólag modern motorvonatokkal szállítják az utasokat.

Hozzátette: a közbeszerzési eljárás azért feltételes, mert forrásokkal még nem rendelkeznek. Az IC-járműpark fejlesztéséhez európai uniós forrásokat szeretnének bevonni, vagy hitelkonstrukcióban vásárolnák meg a motorvonatokat.

A GYSEV által vásárolt motorvonatok kétáramneműek lesznek, vagyis Magyarország mellett Ausztriában is tudnak közlekedni.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....
2026.09.25
Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba....
2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....