Irán

Irán olajtermelése hároméves csúcsra emelkedett

2015.09.08.

- Irán olajtermelése hároméves csúcsra emelkedett augusztusban, napi 2,9 millió hordó volt. A Press-TV iráni állami televízió a múlt héten azt közölte, hogy az augusztusi olajtermelés napi 50 ezer hordóval múlta felül a júliusit, ami így 2012 júliusa óta a legmagasabb volt.

A tévécsatornának Bijan Zanganeh iráni olajügyi miniszter azt mondta, hogy hat hónappal azután, ahogy feloldják az Irán elleni nemzetközi szankciókat, az ország olajtermelése napi 1 millió hordóval emelkedik. A miniszter közölte továbbá: "nem gond számunkra, hogy miközben megduplázzuk az olajkivitelt, a kőolaj ára a felére esik, mivel már volt alacsonyabb is az olajár és ehhez már hozzászoktunk".


Bijan Zanganeh korábban a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta, hogy az Iránnal szembeni szankciók feloldását követő 6-7 hónapban Irán újra a második legnagyobb olajtermelő lesz az OPEC-ben. Teheráni várakozások szerint Irán olajkivitele napi 1 millió hordóval nő 2016 márciusára. Az Irán ellen hozott nemzetközi szankciók bevezetése előtt az ország napi 2,3-2,5 millió hordó kőolajat exportált.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....