Balatonfüredi Vízirendőrség

Ismét életeket mentettek a balatoni vízirendőrök

2025.08.23.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai augusztus 21-én két fiút mentettek ki a tóból.

A vízirendőrök 18 óra 15 perckor a Siófok előtti vízterületre siettek, mivel egy aggódó édesanya tett bejelentést, hogy a 14 és 16 éves gyerekei másfél órával azelőtt SUP-al indultak el a vízen, de már nem látja őket a partról. A rendőrök 10 percen belül megtalálták a fiatalokat, akik elmondták, kimerültek és nem tudtak visszatérni a szárazföldre, ezért mindkettőjüket kimentették, majd a partra vitték.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére. A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:

  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát!
  • Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek!
  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt!
  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!
  • Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére!
  • Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!

 A viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

Kérjük, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, tegyenek bejelentést a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán!  

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..
2026.09.27
A Ford T modell a maga idejében megbízható autónak számított. A korszak technikai színvonala miatt....
2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..