hídak

Ismét megrendezik a Hidak és Hídépítők napját

2016.05.20.

A legjobb hídtörő középiskolásokat keresik a IV. Hidak és Hídépítők napján, 2016. május 21-én a Kopaszi gáton. Az immár hagyományos hidász napon a profik vékony papírcsövekből építenek ötméteres hidakat, amelyeken át is kell kelniük az építőknek. A nap vízi parádéval kezdődik, amelyen kenuk, kajakok, motorcsónakok, a Honvédség, KDV Vízügyi Igazgatóságés a Katasztrófavédelem hajói is felvonulnak. A menetet a hatalmas Clark Ádám úszódaru zárja, amely most első alkalommal vesz részt vízi felvonuláson.

A hidászok éves ünnepén természetesen mindenkit, kicsiket, nagyokat, hidászokat, nem hidászokat, azaz mindenkit várnak, aki érdeklődik a hidak iránt, vagy csak egy izgalmas programon szeretne részt venni.

Míg a profik papírból építenek szilárd, időtálló hidakat, addig az amatőrök olyan hagyományos anyagokból próbálkozhatnak a hídépítéssel, mint a PET palack és a tészta. A középiskolások számára pedig a szervezők hídtörő bajnokságot szerveznek.

A Kopaszi gáton az ott kikötött hajókra fel is lehet menni, azaz közelről lehet megtekinteni a Honvédség, Vízügy és a Katasztrófavédelem hajóit, és a magyar hídépítés legfontosabb, és legendás eszközét a Clark Ádám úszódarut.

Akit a hidak behatóbban is érdekelnek, az részt vehet egy vezetett túrán a Rákóczi híd belsejébe, ahol a hidaknak azon rejtett világa is feltárul, amit általában a beavatottak ismerhetnek csak.

A vízi felvonulás 10 óra 45 perckor indul az Újpesti öböltől. A Kopaszi gáton a rendezvények délben kezdődnek, és minden program ingyenes.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....