eredmény

Ismét növekedett a Porsche bevétele és operatív eredménye

2018.11.16.

Erős harmadik negyedévet zárt a Porsche: a 2018-as év első kilenc hónapjában a Porsche AG még tovább növelte operatív eredményét, forgalmát, kiszállításait és dolgozóinak számát. Az operatív eredmény tekintetében (3,3 milliárd euró) az előző évhez képest 11 százalékos fejlődést jelentett be a vállalat, a forgalom pedig 12 százalékkal, 19,1 milliárd euróra növekedett. A hozam 17,4 százalék volt. A kiszállítások terén 6 százalékos növekedést sikerült elérni, szeptember végéig 196.562 új Porsche gépjármű került az ügyfelek kezébe.

„Elsősorban a Panamera és sportautó-ikonunk, a 911 iránt növekedett lényeges mértékben a kereslet“, mondta Oliver Blume, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke. „A sikeres szereplés mögött közel 32 ezer elkötelezett dolgozónk áll, ami rekordot jelent a vállalat történelmében. Új, tisztán elektromos Taycan sportautónk kapcsán 1.200 új munkahelyet hirdettünk meg, aminek a negyedét már be is töltötték. Most, hogy a felügyelőbizottság a Taycan Cross Turismo modellnek is zöld utat adott – amely második szériagyártású elektromos sportautónk lesz –, további 300 új munkahelyet fogunk kihirdetni“, folytatta Blume.





Lutz Meschke, az igazgatótanács elnökhelyettese, valamint a Porsche pénzügyi és informatikai igazgatója szerint a harmadik negyedév eredménye elsősorban a különféle befolyásoló tényezőknek és a fokozott volumennek tulajdonítható. A nehézséget a kedvezőtlen devizaingadozások mellett az elektrifikációval kapcsolatos jelentős beruházások, valamint az új üzleti területek fejlesztése okozta.



„Ez az eredmény hátszelet biztosít számunkra az év végi hajrában, ami fokozottan megpróbáltató lesz“, tette hozzá Meschke. „A különféle gazdasági és politikai labilitások mellett rengeteget kell dolgoznunk az új WLTP mérési ciklussal, a benzines részecskeszűrőkkel (ún. gpf), valamint a dízelmotorok helyettesítésével.“ A kipufogógáz-kibocsátással kapcsolatos új szabályozások Európában szeptember elsején léptek érvénybe. Az átállás miatt az új modellek bevezetése kicsit késik, átmenetileg pedig korlátozások várhatók a termékpalettán.



Az európai kiszállítások tekintetében (66.551 autó) a Porsche a 2018-as év első kilenc hónapjában kimondottan nagy, 9 százalékos fejlődést könyvelt el. A globális eredményeket tekintve (196.562 kiszállított gépjármű) 6 százalék volt a növekedés az első három negyedévben. Németország rendkívül nagy, 13 százalékos fejlődést mutatott, ami 24.709 gépjárművet jelent, de a Porsche legnagyobb piacán, Kínában is négy százalékos növekedést ért el – ez 56.254 kiszállított autót jelent kilenc hónap alatt.



Modellekre lebontva a Panamera sorozat mutatta a legnagyobb növekedést: szeptember végéig a négyajtós sportautó kiszállításai 60 százalékot emelkedtek 2017 hasonló időszakához képest. Európában az értékesített Panamerák több, mint 60 százaléka Plug-in-Hybrid hajtáslánccal volt ellátva. A 911 is nagyon szép, 19 százalékos fejlődést mutatott. Az abszolút darabszámok tekintetében változatlanul a Macan és a Cayenne sorozat bizonyult a legsikeresebbnek, 68.050, illetve 49.715-ös darabszámmal.



Számításaink szerint a Porsche 2018-ban is rekordévet könyvelhet el. 2017-ben – ami a vállalat történelmének eddigi legerősebb éve volt – összesen 246.375 gépjárművet szállított ki ügyfeleinek a sportautógyártó. Az utolsó negyedév jelentős kihívásai ellenére a vállalat a 2018-as üzleti évre különböző befolyásoló hatások révén a bevétel növekedését várja a korábbi évvel összehasonlítva. A cél a tavalyinál is stabilabb működési hozam elérése. A stratégiai cél változatlan: a legalább 15 százalékos működési profit megtartása.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....