pneumobil

Ismét sűrített levegővel hajtott járművek versenye lesz Egerben

2019.05.04.

Nyolc ország egyeteméről 41 csapat sűrített levegővel hajtott járműve rajtol el az idén a 12. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen.

A mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek megmérettetését május 9-11. között szervezi meg Egerben az Emerson globális technológiai és gépészeti vállalatcsoport magyarországi leányvállalata, az Aventics Hungary Kft.    

A verseny gondolata az Aventics Hungary Kft.-től származik, amelynek célja az volt, hogy a gyakorlatorientált képzés keretében szorosabbra fűzze a kapcsolatot a hazai felsőoktatási intézmények és a pneumatika világa között. 

Az MTI-hez eljuttatott közleményben idézik Gödri Istvánt, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta: a verseny járműépítési feladata kiváló módja annak, hogy a leendő mérnökgeneráció elsajátítsa az Ipar 4.0 alkalmazásához szükséges képességeket. A verseny több mint egy évtizede alatt közel 1600 mérnökhallgató tehetett szert kivételes gyakorlati tudásra nemcsak a pneumatika, hanem a csapatmunka és projektmenedzsment területén is tapasztalatokat szerezve - tette hozzá.

A közlemény szerint az idén Egerben nyolc ország (Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia) 41 csapata áll rajthoz. Magyarországról szinte minden műszaki felsőoktatási intézmény képviselteti magát: Budapesti Műszaki Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, a Miskolci Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara. 

Az idei verseny fővédnöke György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Az eseményről további információ a www.pneumobil.hu oldalon olvasható.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
Goodwoodban már mozgás közben is meg lehetett tekinteni az elektromos LFA szupersportautót. ..
2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..
2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....
2026.07.19
Arányiban soha nem adott el annyi villamosított autót a Toyota, mint 2026 első félévében, de az....
2026.07.19
Elég egy becsukódó metróajtó vagy néhány másodperc egy zsúfolt rendezvényen, és a gyerek szem elől....
2026.07.19
Két újabb tanulságos közlekedési jelenetről készült videót küldtek be a Bpiautósok portálnak. ..
2026.07.19
Két vasárnapi szakasszal a vége előtt a fiatal finn 25 másodperccel vezet csapattársa, Oliver....
2026.07.19
Az ország első női miniszterelnöke az első SUV használó is egyben. ..
2026.07.18
Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy kerékpárost szombaton Győrben, a vármegyei rendőr-....
2026.07.18
High-tech módszerek és tippek a védelem érdekében. ..