e-mobilitás

Ismét a Toyota a legzöldebb flottagyártó

2019.03.26.

Tavalyi győzelmét megismételve idén ismét az Év Zöld Flottagyártójának választották meg a Toyotát a brit flottapiac első számú szakfolyóiratának szavazásán.

 

Idén másodszor is a Toyota nyerte el a brit Fleet News folyóirat szakmai díját az Év Zöld Flottagyártója kategóriában. Az idén 31. alkalommal átadott Fleet News Award a brit autópark-kezelő szakma legrangosabb kitüntetése; a szakértő zsűri számára egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyerje a leginkább környezetbarát flottaautók gyártójának kitüntető címét. „A Toyota teljes mellszélességgel elkötelezte magát a hibridek mellett.  Amellett, hogy a márka mindig is az élen járt a környezetvédelmi innovációk terén, évről évre új kezdeményezéseket vezet be. A vállalat egy pillanatra sem téveszti szem elől végső célkitűzését, a zöldebb jövő hosszú távú megvalósítását. Ha a környezetvédelemről van szó, a Toyota az egyértelmű választás.” ­– indokolták döntésüket a díj ünnepélyes átadásakor. Hozzátették, hogy a Toyota járművei kézzel fogható előnyöket jelentenek azon vállalkozások számára, akik környezetvédelmi teljesítményük javítása mellett egy praktikus, megbízható és költséghatékony flottát szeretnének fenntartani.

Az öntöltő hibrid technológia folyamatos fejlesztése révén mára egy igen széles, minden igényt lefedő hibrid flottából választhatnak az üzleti felhasználók. Az új generációs Corolla modellcsalád két fontos újdonsága a ferdehátú és kombi karosszériatípusokhoz választható, nagyteljesítményű, 180 lóerős hibrid hajtáslánc, valamint, hogy mostantól a szedánhoz is elérhető hibrid opció – pontosabban a brit piacon kizárólag hibrid hajtáslánccal rendelhető a modell, ahogy a RAV4 szabadidőjármű is.

A takarékos és dinamikus hibrid szedánok sorát még az idei évben a felső kategóriás Camry erősíti, mely ugyancsak jó esélyekkel indul az európai flottapiacon. A Toyota hibrid térnyerésének élharcosa a C-HR, amely amellett, hogy a márka második legkeresettebb hibrid modellje a Yaris mögött (utóbbiból tavaly 129 286 darabot adtak el Európa-szerte, míg a C-HR Hybrid modell 128 139 példányban fogyott), a legmagasabb hibrid részaránnyal büszkélkedhet: 100 európai vevőből 87 a 122 lóerős, 86 g/km átlagos CO2-kibocsátású hibrid hajtáslánccal választotta a Toyota formabontó kompakt crossoverét.

Nem véletlen, hogy a Fleet News Awards zsűrije a „különösen ajánlott” minősítést adományozta a C-HR-nek a kompakt crossoverek mezőnyében.

„A Toyota világszerte arra törekszik, hogy minden piaci területen a létező legmagasabb szintű környezetvédelmi teljesítményt nyújtsa.” – köszönte meg a kitüntetés Stuart Ferma, a Toyota UK flotta üzletágának igazgatója. „Flotta ügyfeleink számára ez annyit jelent, hogy folyamatosan olyan új technológiákat és járműveket fejlesztünk ki, amelyek valós környezetvédelmi előnyöket biztosítanak, anélkül, hogy az az üzleti felhasználók számára elengedhetetlen, mindennapi minőség, megbízhatóság és használati érték rovására menne. Amint folyamatosan bővítjük öntöltő hibrid modelljeink kínálatát, egyre több flottavásárló ismeri fel, hogy ideális megoldást jelentenek azok számára, akik a hagyományos hajtásláncoktól elfordulva tisztább alternatívákat keresnek.”

Nem a Fleet News „Green Fleet Manufacturer of the Year” díja az első bizonyítéka annak, hogy a Toyota minden más gyártónál hatékonyabban óvja a környezet épségét. A JATO Dynamics elemzésének tanúsága szerint 2018-ban a Toyota volt a legtisztább üzemű autómárka Európában; tavaly eladott járművei átlagosan 99 gramm szén-dioxidot bocsátottak a légkörbe kilométerenként – korábban egyetlen márka sem tudott a bűvös 100 g/km határ alá menni. Azzal, hogy a flottavásárlók is egyre nagyobb arányban választják az öntöltő hibrid modelleket a Toyota kínálatából, hozzájárulnak ahhoz, hogy a márka folyamatosan csökkentse szénlábnyomát, és megőrizze pozícióját, mint a kontinens legtisztább autógyártója.

Fotók: Toyota, Fleet News

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....