közösségi közlekedés

Ítélet született a 3-as metrókocsik felújítása ügyében

2016.02.24.

A bíróság ítélete szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság 3-as metrókocsik felújítása ügyében hozott határozata minden tekintetben törvényes, jogilag és műszaki szempontok szerint is megalapozott volt, így a BKV jogszerűen kötötte meg a nyertes ajánlattevővel a közbeszerzési eljárást lezáró szerződést - tudatta a Közbeszerzési Hatóság az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 23-án kihirdetett ítéletében elutasította a Skinest Rail AS keresetét, amelyben a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati kérelmét elutasító határozatának a felülvizsgálatát kérte. A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) még 2014. november 21-én tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított Budapest M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítésével egybekötött felújítása és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítása tárgyban. A közbeszerzést lezáró döntés nyomán a BKV a Metrowagonmash Nyrt.-t (MWM) hirdette ki nyertesnek, a Skinest Rail AS ajánlatát érvénytelenné nyilvánította.

Az eljárást lezáró döntés ellen a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, melyben kifogásolta az ajánlatkérő ajánlatát érvénytelenné nyilvánító döntését, valamint a nyertes ajánlattevő ajánlatának műszaki megfelelőségét. A BKV a megindult jogorvoslati eljárást követően kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottság részére a szerződés megkötésének engedélyezése iránt, melyet a döntőbizottság engedélyezett.

Ezt követően a döntőbizottság a Skinest Rail As jogorvoslati kérelmének minden elemét alaposan megvizsgálta és arra a megállapításra jutott, hogy a BKV az egész közbeszerzési eljárása során jogszerűen járt el, tehát a Skinest Rail AS jogorvoslati kérelme alaptalan volt.

Ennek a határozatnak a bírósági felülvizsgálatát kérte a Skinest Rail AS, melyet a bíróság elutasított, és egyben igazat adott a Közbeszerzési Döntőbizottságnak - olvasható a közleményben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....