Elektromoshajtás

Itt az első az első elektromos repülőyacht száz mérföldes hatótávval

2023.09.15.

A világ első, egy töltéssel száz tengeri mérföld (185 kilométer) megtételére képes elektromos repülőyachtot fejlesztett ki közösen a Spirit Yachts és a BAR Technologies brit vállalat.

Az úgynevezett hydrofoil technológiával készült, vízfelszín felett sikló kishajót az ugyancsak brit Equipmake vállalat által fejlesztett elektromos hajtáslánccal látták el. A yachtot 107 lóerős, HPM-400-as könnyűszerkezetű villanymotor hajtja, és 120 kilowattos akkumulátorcsomag szolgáltatja a mozgáshoz szükséges energiát.

A nagyközönségnek bemutatott hatszemélyes foiler hossza tíz méter, egészen pontosan 1066 centi. A szénszálas merevítésekkel ellátott hajótestnek, valamint az építés során felhasznált titán és hidegen alakított fa kompozitjának köszönhetően az elektromos yacht súlya mindössze egy tonna.

Csúcssbessége eléri a 28 csomót, azaz óránkénti 52 kilométeres sebességgel tud száguldani úgy, hogy – kellő sebesség felvétele után - a vízfelszín felett siklik. Mivel ilyenkor csak a felhajtóerőt adó szárnyrendszer és a hajócsavar érintkezik a vízzel, nem csap akkora oldalhullámokat, mint a hagyományos motoros hajók, nem pattog vízen, és a hullámok sem zavarják túlságosan, mert a hajótest gyakorlatilag felettük siklik.

Az elektromos yacht 22 csomós, vagyis 41 kilométeres sebességgel teszi meg a maximális, száz tengeri mérföldes utat, és ez jelentős előrelépést jelent az elektromos vízi járműtechnológia fejlődésében. Eddig egy hasonló méretű elektromos yacht legfeljebb 25-70 mérföldet tett meg, az akkumulátor teljesítményétől függően, ötcsomós vagy annál nagyobb sebességgel.

A foilerműfaj eddigi sztárja, Candela C-8 hatótávja 57 tengeri mérföld, de a hajó jóval kisebb, 69 kilowattos Polestar akkucsomaggal van felszerelve.

A foiler bonyolult neve SpiritBARTech35EF,  a két vállalat nevéből alkotott mozaikszó. Az első sikeres projekt után az Equipmake és a BAR Technologies közölte, hogy további együttműködési lehetőségeket vizsgálnak.

Becslések szerint az elektromos hajók piacának globális értéke 2022-ben 5,64 milliárd dollár volt, és 2030-ra várhatóan megháromszorozódik, eléri a 16,6 milliárd dollárt. Ezek a számok nagy piaci potenciált vetítenek előre az iparágba belépni szándékozó új szereplők számára.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Nem fogja hagyni az FIA, hogy a Forma–1 csapatai előnyszerzésre játsszák ki a rajtok....
2026.04.28
Az ausztrál kamionok nem a formájukkal, hanem a 3-7 pótkocsiból álló szerelvényekkel keltenek....
2026.04.28
A kompakt elektromos SUV és Sportback nevű kupé testvére jobb minőségű belső térrel, gyorsabb....
2026.04.28
Még a legelhivatottabb Ferrari-rajongókat is meglepte, hogy mennyit kóstál a márka első elektromos....
2026.04.28
Itt debütált a hosszú tengelytávú iX3 és i3, valamint a frissített 7-es sorozat is. ..
2026.04.28
A Chery csoporthoz tartozó AiMoga vállalat megkezdte humanoid robotjának online értékesítését. ..
2026.04.28
Egyszerre közel 11 ezer járművet képes befogadni a fedélzetére. ..
2026.04.28
Kína és az Európai Unió az év elején született ármegállapodás révén „puha landolást” ért el az....
2026.04.28
A sorozatgyártásban kínált első BMW-féle MINI modell 2001. április 26-án gurult le az oxfordi üzem....
2026.04.28
A világ legnagyobb gyártója 10,48 millió autót értékesített világszerte a március végével záródott....