Budapest

Itt kell korlátozásokra számítani Budapesten az autómentes hétvégén

2024.10.04.

Lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a fővárosban közlekedőknek ezen a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Az árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, msot szombaton és vasárnap rendezik meg az autómentes hétvégét.

Ismertetésük szerint a BKK és a fővárosi önkormányzat igyekszik megvalósítani az eredeti programot: kerékpáros-oktatással és tanpályákkal, mobilitási témájú városi sétákkal, családi és gyermekprogramokkal, járműbemutatóval és kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket, például a Vámház körúton mindkét nap 10 és 18 óra között a villamospályán tartanak járműbemutatót.

A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik, mindkettő meghosszabbított útvonalon, Hűvösvölgy és a Városház tér, illetve Kelenföld vasútállomás között - írták.

A közlemény szerint lezárják a Szabadság hidat, a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, a Belgrád rakpartot pedig a Havas utca és a Fővám tér között. A 83-as trolibusz, a 15-ös autóbusz és az éjszakai 934-es és 979-es buszok a belváros felé módosított útvonalon, a Közraktár utca helyett a Lónyay utcán keresztül érik el a Kálvin teret, a Fővám teret nem érintik, míg a 15-ös autóbusz a Boráros tér felé a József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Kálvin tér útvonalon jár, a Zrínyi utca és Kálvin tér közötti megállókat nem érinti.

A Szabadság híd lezárása idején a BKK a 4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő 3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbusz, valamint a 72-es trolibusz igénybevételét ajánlja.

Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amelynek segítségével a közlekedők többek között menetjegyüket, bérletüket is megvásárolhatják.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....
2026.06.10
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még....
2026.06.10
A parlament elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely több jelentős....
2026.06.10
Lítium-levegő akkumulátortt fejleszt a CATL, és amennyiben sikerrel jár, ez új irányt mutathat a....