EV

Itt a libanoni Bugatti

2021.06.14.

Polgárháborús áldozatok után és a gazdasági katasztrófa idején elektromos sportkocsival robbant a hírvilágba Libanon.

Made in Libanon

Műszerezettsége mint egy Tesláé, formája mint a Bugattié, harmincezer dollárért ezt kapja a Qudsi Rise megrendelője. A villanyautót Jihad Mohammad libanoni születési palesztin üzletember álmodta meg és kreálta háromszáz fős műhelyében. „Az autó az elejétől a végéig teljese libanoni”, állítja Jihad Mohammad, aki azt is elmagyarázta, hogy a hűtőrácsán díszelgő aranyjelvény a Szikla mecsetet idézi, a sportkocsi pedig Jeruzsálem arab nevét kapta, ami Quds Rise.

 Mecsetet idézú hűtőmaszk                   Forrás: EV Electra

Bejrúti parkolóban

Az EV Electra ötvenéves igazgatója, Mohammad, a bejrúti tengerparti parkolóban tartott premieren az újságíróknak azt is elmondta, hogy négy éve indult a projekt, melyben libanoni és palesztin mérnökök dolgoztak, a stáb létszáma jelenleg háromszáz fő és már idén megindítják a sorozatgyártás, mely felfutás után évi 10 ezer autót jelent.

Ezzel azt is megerősítette Jihad Mohammad, hogy tervei között jelentős mennyiségű export szerepel, a célországok listáján van Németország, Dánia, Kanada, Palesztina és Jordánia.

Szüksége is lesz rá, mert a libanoni autópiac mélyponton van, 2021 első negyedévében mindössze 62 új személyautó kelt el.

Sirályszárnyas ajtók                                   Forrás: EV Electra

Paraméterek

A Made in Libanon táblácska is jelzi, hogy helyi gyártású a gép, melynek hossza 4610 mm, szélessége 1830 mm, magassága pedig 1330 mm, menetkész tömege 1100 kg.

A kétüléses Quds Rise sportkocsit 120 kilowattos teljesítményű villanymotor hajtja, álló helyzetből öt másodperc alatt éri el a százas tempót, maximális sebessége 160 km/h. A 45 kWh- akkumulátorával egy töltéssel 350 km-es útra képes.

Térváza alumíniumból, karosszériájának borítása üvegszálas elemekből készült. Tizennyolc colos könnyűfém kerekei is fokozzák sportos megjelenését, műszerfalának közepére épített 15,9 colos érintőképernyője erősen teslás dizájnt idéz, karosszériájának formaterve pedig erősen bugattis.

Teslás stílusú műszerezetttség Forrás: EV Electra

Jön a szedan és...

Jövőre további modellek gyártását tervezik: a Quds Capital E.S. egy elegáns szedán lesz, aztán jön a futurisztikus formájú Quds Nostrum E.E. A tervek szerint 2023-ban már elérik az évi tízezres darabszámot az EV Electra telephelyén, közben kiépítik a száz gyors-töltős hálózatot.

Az első sorozat Quds Rise                                                     Forrás: EV Electra

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is

 



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....