Színvilág

Itt a piros, hol a piros?

2026.09.25.

Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny. 

 

Az egyre jobban uniformizálódó világban nem csak formai karakterüket vesztik el a karosszériák, de fényezésükkel is beleszürkülnek a tömegbe az autók. Szó szerint, mert már évek óta az ezüst-metálok dominálnak. Az értékesítési statisztikákból és persze az utakról is eltűnnek a pirosak, zöldek, sárgák. Legalábbis ami az elmúlt öt évet illeti.

Merkúri időket idéznek napjaink parkolói, különösen a drágább környékeken, ahol a piros színű autó ritka mint a fehér holló.

Csepeli Merkur telep új Wartburgokkal az 1960-as években

A fiatalok már nem emlékezhetnek arra a korra, amikor az új autó rendelésekor több szint is meg kellett/lehetett jelölni. A többség a pirosat preferálta merkúri korszakban, de hiába, mert a 4-5 éves várakozás után sem azt kapta, hiába próbálkozott a csepeli átadó telepen akár 2 ezer forintnyi kenőpénzzel, ami a Zsigulik megjelenésekor 250 liter benzin ára volt. Ha nem vette át a fehéret tovább várhatott az új autóra.

A használtaknál is a kereslethez igazodtak az eladók, a nepperek sokszor árultak olyan Zsigulikat a piacon, amiket sebtében átfényeztek, és még meg sem száradt a piros fényezés, de így is gyorsabban elkelt, mint egy fehér.

Nagyot változott a világ, az elmúlt években alaposan átírták a toplistát: a kék népszerűsége után jött a metál ezüst korszak.

Lehet, hogy sok metál kék festék van raktáron, mert alapból ezt kapja a VW elektromos, miközben a fehér szín feláras, a Škoda Scala 2018-as premierjén is kék volt az alapáras fényezés, ahogy az Octáviánál. Lehetsége, hogy a megszaporodott a raktárkészlet metálkékből, mert alapból ezt kapja a 2026-os VW ID Polo, miközben a fehér szín feláras.

Szolidan választanak színt az új autók vásárlói, legalábbis a tömegmodelleknél, viszont a méregdrága luxusautókat olykor harsány színekben rendelik.

A 2027-es modellévben az eddig elérhető tizenhárom árnyalat mellé további 92-öt kínál a Cayenne-hez a Porsche Paint to Sample program.

Autószínek

Szürke 26 %

Fehér 25 %

Fekete 22 %

Ezüst 9 %

Kék 8 %

Piros 3 %

Zöld 3 %

Barna/bézs 2 %

Sárga/arany 1 %

Egyéb: 1 %

Forrás: BASF/Dupont

Tengerparti hotel parkolója 

Az új autók 80 százaléka fekete, fehér, szürke vagy ezüst. És ez nem csak személyes tapasztalat, de ezt jelzik az autógyártók, kereskedők rendelései, valamint több, egymástól független észak-amerikai és európai autóipari kutatás.

Az iSeeCars több mint 22 milliós amerikai felmérése alapján az 1996-os és 2025-ös modellév közötti különbség egészen látványos: a fehér, fekete, szürke és ezüst autók együttes aránya 47,3 százalékról 80,4 százalékra nőtt, miközben a piros és a zöld gyakorlatilag eltűnt.

A korábban még favorizált két szín 1996-ban még 33,5 százalékot képviselt, 2025-ben már csak 9,2 százalékot, a zöld 13,4-ről 2,2 százalékra, a piros 20,1-ről 7 százalékra zuhant.

Az Axalta 2025-ös globális autószín-jelentése szerint Európában is a szürke vezet 26 százalékkal, mögötte a fehér áll 25, majd a fekete 22 százalékkal. Ehhez jön még 9 százaléknyi ezüst.

Vagyis a négy viszonylag neutrális árnyalat 82 százalékot tesz ki, az Axalta eredményeit a nagy autóipari beszállító, a festékgyártó, a BASF is megerősíti. A vállalat 2025-ös jelentésében a fehér, fekete, szürke és ezüst együttesen 80 százalékot képviselt. A BASF szerint kis mértékben erősödött a zöld népszerűsége és megelőzte a pirosat.

A DuPont korábbi európai adatai szerint 2000-ben az ezüst/szürke 32, a fehér 15, a fekete pedig 13 százalékot képviselt, ami együttesen 60 százalék, akkoriban a kék részesedése 17 százalék volt, a pirosaké 11, a zöldeké pedig 8.

Az iSeeCars mintájában 1996-ban mindössze 3,6 százaléka volt szürke autók aránya, 2025-ben már 22,9 százalék.

Európában pedig már egyenesen ez a legnépszerűbb szín:

Az Axalta szerint 26 százalékos európai részesedésével a szürke vezet a fehér és fekete előtt.

Az ezüst nem csak látványos, de praktikus szín is, hiszen kevésbé látszik rajta a kosz. Ez nem csak árnyalatnak, de a technológiának is köszönhető: a kétezres évek elején megjelent metál árnyalat 2004-ben már az autók több mint harmadát jellemezte.

Díler vélemény

A kereskedők szerint különösen használt autó értékesítésekor előnye a semleges szín: a szürke, fekete vagy fehér kevésbé megosztó, mint a piros, zöld, de különösen a sárga, vagy lila.

A flották és lízingcégek is kedvelik a visszafogott árnyalatokat, melyek bármilyen logóval matricázhatók. A DuPont felmérése szerint már évtizedek óta fontos szempont a flottapiacon a szín az autó későbbi eladhatósága miatt.

Az amerikai adatokban az SUV-k 79,3 százaléka fehér, fekete, szürke vagy ezüst, míg az 1996-os évjáratnál még csak 43,8 százalék volt ugyanez az arány.

Olykor az értéktartásnál akadnak kivételek: az iSeeCars több mint 1,2 millió autós kutatása szerint három év alatt az átlagos autó értékének 31 százalékát veszítette el. Miközben a sárga autók csak 24 százalékot, a narancssárgák 24,4, a zöldek pedig 26,3 százalékot. Eközben a fekete autók átlagosan 31,9, a fehérek pedig 32,1 százalékot veszítettek értékükből, ami különösen jellemző a sportautóknál, kabrióknál, ahol a vevő eleve nagyobb eséllyel keres valami feltűnőt. De ők a kisebbség mind szegmens, mind szín ügyben.

Newton prizmája

Amit látunk, az a különböző hullámhosszúságú fénysugár, amit csodálunk, az a szivárvány valamelyik árnyalata, amit választunk az a szín. Isaac Newton 1666-os Optika című művében ismertette üvegprizmás módszerét, mellyel a nap sugarait a szivárvány színeire bontotta. A spektrum, vagyis a színskála alkotórészeiként jegyezte fel a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya árnyalatait.

Mit választ az erotikus, a szentimentális és az előkelő?

A színek és fények hatását vizsgáló kutatás szerint a boldogság érzetét a férfiaknál a kék és a zöld, a nőknél a kék, lila és narancssárga váltotta ki. A Marylandi Egyetem tanulmányában a bizalmat a férfiaknál a kék és a vörös, a nőknél a kék és a lila kombinációja erősítette. Az élénk színek általában jótékonyan hatottak a vizsgált személyekre és a színek hatásának kitett résztvevők huszonöt százalékkal gyorsabban birkóztak meg az intelligenciatesztekkel. A pszichológusoknak is van elmélete a különböző színválasztókról.

Szürke: a tartózkodó és hűvös emberek színe, olyanoké, akik az előkelőség látszatát szeretik kelteni.

Fekete: az elegáns, nehezen megközelíthető, kellő mértéktartást és tekintélyt sugárzó valamint törekvő személyiségek választják, akik ezzel is jelezni akarják sikerességüket, mindenre kiterjedő illetékességük tudatát.

Kék: a nyugodt, megbízható, előkelő emberek a sötétkéket, a kissé nagyképű újgazdagok a türkizt választják.

Piros: élénk árnyalata az aktív és vállalkozó típusú emberek színe. Az erőszakosak a vöröset kedvelik, a méltóságteljesek a sötétbordót választják.

Fehér: a problémáktól és konfliktusoktól irtózó, érzékeny emberek választása.

Zöld: szerény, kiegyensúlyozott, türelmes és konzervatív, olykor meglehetősen gátlásos személyek színe. A világos árnyalatú zöld egyfajta kitörési kísérlet, szakítás a hagyományokkal.

Sárga: a feltűnési vágy segédeszköze, az ilyen autó tulajdonosa jókedvet próbál mutatni, miközben hiányzik belőle a természetes vidámság.

Rózsaszín: a romantikus és erotikus érzelműek jellemzője

Lila: a szentimentálisak, valamint a rózsaszínhez hasonlóan az ugyancsak romantikára hajlamosak és erotikára érzékenyek választása.

Autóátvétel, mikronmérővel

Az új autó alapszíne 60-80 mikron, és a sértetlen eredeti metálszín vastagsága sem haladja meg a 100 mikront, a gyárilag javított fényezés pedig a 150 mikront. A szállítási sérült és az átadó telepen javított kocsik előírt technológiával történt javítása után 200-300 mikront lehet mérni, ezt még általánosan elfogadott gyári értéknek számít. A szalonokban keletkező sérüléseket olykor még a javítás előtt bemutatják az új autó vevőjének, aki választhat: engedményt kap és átveszi javítatlanul a kocsit, vagyis kisebb engedmény mellett kikozmetikázzák a karosszériát, a gálánsabb kereskedők fájdalomdíjként felár nélküli extrákkal is megtoldják ajánlatukat. Ez ugyan veszteséggel jár, de kizárja későbbi viták lehetőségét, és megmarad a bizalom a márkakereskedő iránt, ami hosszabb távon talán kifizetődőbb magatartás.

Sokszor azonban a díler sem tud a szállítási sérülésről és javításról, ezért jóhiszeműen teljes értékű új ad autót el teljes áron.

Új autó átvétele előtt érdemes alaposan ellenőrizni a fényezést is, vizsgálódásra a súrlófény a legalkalmasabb, ehhez persze le kell guggolni. A legbiztosabb módszer rétegvastagság mérővel ellenőrizni a karosszéria elemeket, így már helyben kiderül, hogy a gyárban, vagy szállítás közben keletkezett sérülés miatt javították-e a fényezést. Ez azért fontos, mert kocsi későbbi értékesítésekor a használtautó kereskedők, és kárbejelentéskor a biztosítók is alaposan átvizsgálják a karosszériát, a felfedezett javítás többszázalékos értékcsökkenést jelenthet. Sokszor jobb elviselni egy karcot, mert akkor az eredeti fényezés bizonyítja, hogy csak vandálok okoztak kisebb sérülést, és nem karambol miatti karosszériajavításról van szó.

Technológia

Egy középkategóriás kocsi karosszériájának összfelülete nyolc-van négyzetméter, ennek teljes fényezéséhez és többszöri lefújásához közel tíz kiló festék és lakk szükséges. A korszerű, környezetbarát technológiáknál egy négyzetméternyi karosszéria fedésekor 120 grammnyi vízbázisú festéket szórnak. A nyers fémkarosszériát először zsírtalanítják, merítő fürdőben tisztára mossák, majd alapozás és többrétegű fényezés után lakkozzák. A színállóságot sós fürdőben és sugárzó napfénynél is vizsgálják, a szabad térre kihelyezett festett lemezmintákat beszámozzák, majd színhőmérséklet mérővel ellenőrzik a fakulás mértékét. A tisztaságra kényes üzemekben, különösen a fényezőkamrák légterében minimális túlnyomást alkalmaznak, ezért külső szennyeződés, például por nem juthat be.

A gyári műhelyekben gyorsan és magas hőmérsékleten, általában 180 Celsius fokon, szárítják a fényezett karosszériákat. Az utólagos fényezések a kisebb műhelyekben lassabban és alacsonyabb hőmérsékleten dolgoznak. A 75 százalékos keményedésig olykor nyolc óra is eltelik.

Fotók: Skoda, Opel, Seat, VW, Boros Jenő 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....