ittas vezetők

Ittas sofőrök: az egyiket az egyenruhások, a másikat a házfal állította meg

2022.03.28.

Két részeg autóssal is dolguk akadt a somogyi rendőröknek – számolt be az esetekről a police.hu.

A körzeti megbízottak 2022. március 27-ére virradóan a 68-as főút Marcalit elkerülő szakaszán ellenőriztek egy személyautóval közlekedő férfit. Megállapították, hogy a 21 éves böhönyei lakosnak nincs vezetői engedélye, és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív eredményt jelzett.

A rendőrök a sofőrt elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol az ittas járművezetés miatt büntetőeljárást indítottak ellene, az engedély nélküli vezetés miatt pedig meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Nem volt ilyen szerencséje annak a 28 éves fonyódi lakosnak, aki szintén azon az estén, Szőlősgyörök belterületén okozott közlekedési balesetet. Egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, és az út menti ingatlan kerítését áttörve a házfalnak csapódott.

Az egyedül utazó férfi a balesetben nem sérült meg, de a járműben anyagi kár keletkezett. A helyszínre érkező egyenruhások a járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A sofőrt elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol vezetői engedélyének elvétele mellett járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....
2026.07.23
Tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték első fokon a múlt héten az olasz autósztráda-társaság volt....