ittas vezetés

Ittasan, bedrogozva okozott balesetet

2020.01.07.

Egy tárkányi sofőr engedély nélkül vezetett, a vele szemben alkalmazott alkoholszonda és kábítószerteszt pozitív lett. Karambolozott is – írta a police.hu.

Anyagi káros közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a komáromi rendőrök 2020. január 5-én kora este. Egy 20 éves tárkányi férfi Volkswagen típusú személygépkocsival közlekedett Tárkány felől Komárom irányába, amikor egy autóbusz előzésébe kezdett, azonban egy szembe jövő jármű miatt a manővert nem tudta befejezni. A sofőr egy intenzív fékezést követően elvesztette uralmát az autója felett, és nekiütközött az autóbusz oldalának. A balesetet követően az okozó jármávezető elhagyta a helyszínt, de nem sokkal később visszament oda.

A kiérkező járőrök ellenőrizték a 20 éves férfi iratait, ekkor derült ki, hogy korábban ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát. Vele szemben alkoholszondát, majd előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak, és mindkettő pozitív lett. A sofőr ellen engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési,- járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt pedig büntetőeljárást indítottak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....