Frankfurti Autószalon

Ízelítőt adtak az új Borgward modellből

2015.07.25.

Az ősszel feltámadó német luxusmárka megmutatta az első modelljének egy részletét.

A Borgwardot 1919-ben alapították, és 1961-ben ment csődbe, azóta a név egyetlen járművön sem jelent meg. A cég legjelentősebb modelljei közé tartozik a Borgward Hansa 1500 1949-ből, a Borgward Isabessal TS 1955-ből, és a Bordward P100 1959-ből. A Borgward Hansa annak idején részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen és a Nürburgringi 24 órás versenyen is.

A több mint 50 év után feltámadó cég első modellje egy luxus szabadidő-autó lesz, amelyről két képet is nyilvánosságra hoztak. Állítólag a kocsi egy konnektoros hibrid hajtásláncot kap, és az sem elképzelhetetlen, hogy Kínában fogják gyártani. Az egyik képen a kocsi hátulja látható, a másikon pedig egy álcázott példányt tesztelnek a Nürburgringen. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a kocsi világpremierje a Frankfurti Autószalonon lesz szeptember 15-én. Utána a cég azt tervezi, hogy évente 2-3 új típust mutat be, hogy rövid időn belül teljes modellpalettával rendelkezzen.

Az 1000 alkalmazottal bíró, stuttgarti központú Borgward feltámasztását Christian Borgward, a cégalapító Carl F. W- Borgward unokája irányítja partnerével, Karl-Heinz Knöss-szel. „A Borgward feltámasztása gyerekkori álmom” – nyilatkozta Borgward. „Körülbelül 10 éve tervezgetjük a Borgward jövőjét, és most már készen állunk a következő lépésre. A Borgward értékeit és csúcstechnológiáját az ambíciónkkal és a siker iránti elkötelezettségünkkel kombinálva szerintem tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy új fejezetet nyissunk a cég történetében” – tette hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....