Világ Év Autója

A Jaguar F-Pace lett a 2017-es Világ Év Autója

2017.04.17.

A New-York-i Autószalonon hirdették ki a győztest mind a hat kategóriában.

A 2017-es Világ Év Autója jelöltjeit először a tavaly őszi Párizsi Autószalonon jelölték ki, aztán a fő díjra esélyes, döntőbe jutott autók listáját két napja háromra csökkentették. Sokat elmond a mai autós ízlésről, hogy mindhárom kocsi magas építésű szabadidő-autó: a Jaguar F-Pace mellett az Audi Q5 és a Volkswagen Tiguan jutott be a Top 3-ba. Végül a nemzetközi, 75 újságíróból álló zsűri a Jaguart hozta ki győztesnek.

„Az F-Pace a márka történetének első SUV modellje, de így is felismerhetően Jaguar maradt. Az, hogy megnyerte a díjat, azt bizonyítja, hogy jó döntés volt a márka dizájnját és dinamikai képességeit egy új piaci szektorban is megvillantani” – nyilatkozta a márka dizájnigazgatója, Ian Callum.

A Jaguar F-Pace készítői arra is büszkék lehetnek, hogy alkotásuk a „Világ Év Autója – Legjobb dizájn” díjat is elnyerte a Mercedes-Benz S-osztály kabrió és a Toyota C-HR előtt.

A „Világ Év Autója – Legjobb luxusautó” díjat a Mercedes-Benz E-osztály nyerte meg a BMW 5-ös és a Volvo S90/V90 előtt.

A „Világ Év Autója – Legjobb sportautó” díj a Porsche 718 Boxster/Cayman pároshoz került, a négyhengeres, középmotoros német sportkocsik a McLaren 570S-t és az Audi R8 Spydert előzték meg a szavazáson.

A „Világ Év Autója – Legjobb zöld autó” díj a konnektoros hibrid Toyota Prius Prime-é lett a Tesla Model X és a Chevrolet Bolt előtt.

„Világ Év Autója – Legjobb városi autó” díjat ismét a BMW i3 nyerte el, ezúttal a Suzuki Ignis és a Citroën C3 volt a kihívója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....