Jaguar

A Jaguar São Paulóban mutatta be vadonatúj versenyautóját

2024.12.07.

A brazíliai futam első szabadedzésének előestéjén leplezték le az ABB FIA Formula E világbajnokságra fejlesztett vadonatúj versenyautóját, a Jaguar I-TYPE 7-est. A São Paulo belvárosában, egy toronyház harminchetedik emeletén megtartott bemutatóval a Jaguar TCS Racing hivatalosan is megkezdte részvételét a 2024/25-ös világbajnokságban.

Miután novemberben, a szezon előtti hivatalos, Madridban tartott tesztek során a versenyautó átmeneti tesztszínekben mutatkozott, a Jaguar TCS Racing december 5-én leleplezte az autó új évadra tervezett megjelenését, amelyet a csapat jellegzetes színei, a fekete, a fehér és az arany uralnak.

Technológiai fókusz

A Formula E új GEN3 Evo korszaka, amelyet a most következő, 11. évadban vezetnek be, jelentős változásokat hoz az autók összes, FIA által szabályozott, alapvető jellemzőiben (közös komponensek), valamint fontos új technológiai lehetőségeket nyit meg a gyártók számára (konstruktőri tartomány).

A karosszériát érintő, az összes csapat számára egyformán érvényes változások között szerepel az új orrkialakítás és a tökéletesített aerodinamikai csomag, ami lehetővé teszi, hogy az autók minden eddiginél jobban megközelítsék egymást; míg az új Hankook iON abroncsok 5-10 százalékkal jobb tapadást biztosítanak – pontos jellemzőik kiismerése pedig jelentős kihívás lesz minden csapat számára.

A 350 kW rendszerteljesítmény azt jelenti, hogy a legnagyobb vonóerő nem változik, ugyanakkor most először az elülső hajtáslánc-csomag (Front Powertrain Kit, FPK) is besegít a hajtásba. Az összkerékhajtás a kvalifikációs párbajok során, valamint a verseny rajtjánál és támadó módban vehető igénybe. Ezekben a fázisokban a csapatok saját szoftveres vezérlő rendszerük segítségével szabályozhatják a 350 kilowatt elosztását az első és a hátsó tengely között. Különösen kritikus jelentőségűnek ígérkezik a hátsó-, illetve az összkerékhajtású üzemmódok közötti váltás. Fékezéskor az elülső és a hátsó hajtáslánc egyaránt részt vesz a fékenergia visszanyerésében, együtt 600 kW-tal töltik az akkumulátort.

Konstruktőrként a Jaguar számos további technológiai fejlesztést vezetett be az I-TYPE 7 versenyautón. Ezek közül a legfontosabb a vadonatúj hátsó hajtáslánc, amely az invertert, az MGU-t és az erőátvitelt is magában foglalja. A hajtáslánc egyrészt teljes új belső elrendezést kapott, ami kiegyensúlyozottabbá teszi a Jaguar I-TYPE 7 vezethetőségét, másrészt csökkentették az elektromos segédrendszerek tömegét.

A Jaguar által kifejlesztett hátsó hajtásláncon belül az új MGU még jobb hatásfokkal dolgozik, köszönhetően a hőgazdálkodást szabályozó technológiák finomításának: ez azt jelenti, hogy az I-TYPE 7 hatékonyabban tudja felhasználni a rendelkezésére álló energiát, magyarul gyorsabban mehet, és nagyobb távolságot tud megtenni. A hajtásláncot érintő változtatásokhoz kapcsolódóan az I-TYPE 7 szezont megelőző tesztjei során a Jaguar TCS Racing mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak az új szoftveres vezérlő rendszerek fejlesztésére, amiben a 11. szezonban hatályba lépő szabályozások nagyobb szabadságot engednek a gyártóknak.

A Jaguar I-TYPE 7 egyedi hardver-frissítései között említést érdemel az áttervezett hátsó felfüggesztés. A hajtáslánc vadonatúj kialakításából adódó, harmonikusabb egyensúly mellett az új hátsó felfüggesztés révén az autó szélesebb tartományban képes alkalmazkodni az egyes versenypályák jellegzetességeihez.

Mindent összevetve a Jaguar I-TYPE 7 egy sokkal fejlettebb versenyautó, mint elődje, az I-TYPE 6 volt – az az autó, amely a 2024-es szezonban a csapatok versenyében világbajnoki címet szerzett a Jaguarnak, valamint elnyerte a konstruktőri kupát.

A Jaguar TCS Racing csapata az új szezonban is számíthat partnereinek – Tata Consultancy Services (TCS), Wolfspeed, Dow, Castrol és Google Cloud – a szakértelmére és támogatására. Velük együtt folytatja a tisztán elektromos motorsport jövőjét, valamint az elektromos járművek új generációját támogató innovációk felfedezését és kifejlesztését. A csapat új hivatalos beszállítói az Alpinestars, az AERO és a Reflo.

São Paulóban december 7-én szombaton, helyi idő szerint 14:05-kor rajtol el a mezőny.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A Leapmotor, miután 2025 végén bemutatta a tisztán elektromos B10 kompakt SUV-t, most tovább bővíti....
2026.04.07
Nem minden autó született arra, hogy sorozatgyártsák. ..
2026.04.07
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt – közölte....
2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....