Szlovákia

Japán kézbe kerül a kassai U. S. Steel

2023.12.30.

A japán Nippon Steel acélipari konszern felvásárolja az amerikai U. S. Steel csoportot, amely Európán belül egyedül Kassán rendelkezik acélművel. Az új befektető biztosított afelől, hogy betartja a U. S. Steel minden kötelezettségvállalását az alkalmazottakkal szemben, beleértve a kollektív szerződést. A Nippon Steel 14,9 milliárd dollárért vásárolja fel az amerikai csoportot – írja a parameter.sk az Aktuality nyomán.

Az állam 2000-ben adta el a kassai üzemet, amiért indiai, holland és svájci befektetők is érdeklődtek, végül az amerikai U. S. Steel lett a befutó. Az akkori 14 ezer alkalmazott közül több ezren távoztak, jelenleg valamivel több mint 8 ezren dolgoznak a kassai üzemben.

Fotó: U. S. Steel

Először 2010-ben merült fel az acélmű eladásának a gondolata, 2012-ben pedig a U. S. Steel megerősítette, hogy érkeztek ajánlatok, mégpedig Ukrajnából, Oroszországból és Üzbegisztánból. A kormány viszont nem akarta, hogy az amerikaiak távozzanak Kassáról, ennek érdekében pedig Robert Fico akkori miniszterelnök közvetlenül a U. S. Steel pittsburghi központjában tárgyalt a csoport képviselőivel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....