járműipar

A járműgyártás és az export a meghatározó az ipari termelésben

2014.01.14.

Továbbra is a járműgyártás teljesítménye a meghatározó az ipari termelés növekedésében, illetve az export jelenti a húzóerőt, míg a belföldi felhasználás élénkülése egyelőre nem látszik a statisztikai adatokból - mondták kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölte, hogy az  ipari termelés 3,5 százalékkal emelkedett 2013 novemberében az egy  évvel korábbihoz képest, elsősorban a járműgyártás és hozzá  kapcsolódó beszállítói ágazatok növekedése miatt. A munkanaphatástól  megtisztított index 5,8 százalékos éves növekedést mutat. Az előző  hónaphoz hasonlítva az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal csökkent. A  munkanappal kiigazított adatok szerint novemberben az ipari termékek  belföldi értékesítése 3,6, az export 7,1 százalékkal nőtt az egy  évvel korábbihoz képest, a nyers adatok 1,8, illetve 4,4 százalékos  növekedést jeleznek. 

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kiemelte, hogy továbbra  is a járműgyártás a meghatározó a növekedésben, illetve a vegyipar  is jól teljesít, miközben az elektronikai termékek gyártása  változatlanul hanyatlik.  

Várakozása szerint az idén némi gyorsulás lehet az ipari  termelésben, de alapvetően nem változik az a tendencia, hogy az  export lesz a húzóerő, annak ellenére, hogy az elmúlt néhány  hónapban a belföldi felhasználás is javult némiképp.  

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a novemberi adatok szerint a  rendelésállomány nagyot esett, amit a KSH egyszeri hatással  magyaráz, így véleménye szerint ennek nem kell nagy jelentőséget  tulajdonítani. 

A K&H Bank elemzője azzal számol, hogy a tavalyi év utolsó  hónapjában az ipar teljesítménye nagyon gyenge volt, de a bázishatás  miatt év/év alapon valószínűleg növekedést jelez majd az ipari  termelés mutatója. Az elemző a 2013-as év egészére az ipari termelés  1,5 százalékos növekedését várja, ami 2014-ben 4,5 százalékra  gyorsulhat. Megjegyezte, hogy az idei évre várt dinamika nem jelent  változást az utóbbi néhány hónapban tapasztalt növekedéshez képest,  vagyis inkább csak szinten marad a tempó.  

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője az adatok alapján  rámutatott: a belföldi felhasználás továbbra sem tudott növekedési  pályára állni az emelkedő háztartási vásárlóerő és a beruházások  megugrása ellenére sem. Emellett az exportértékesítés volumene  szintén mérséklődött novemberben az előző havival összehasonlítva. A  szakértő véleménye szerint az ipar tartós lassulását jelzi a  beszerzésimenedzser-index mérséklődése, ami decemberben épp csak  meghaladta a növekedési küszöbértéket. 

Kiemelte a rendelésállomány csökkenését a fontosabb  feldolgozóipari ágazatokban, ami azonban annak tulajdonítható, hogy  a járműgyártásban hirtelen és óriási volumenben jelennek meg a  megrendelések, és ezeknek az időzítése egyelőre bizonytalan.  

Az ING Bank elemzőjének véleménye szerint az alapvetően kedvező  növekedési kilátások nem változtak az elmúlt hónapokhoz képest,  azonban a bizonytalanság érdemben emelkedett. Várakozása szerint az  év végi gyárleállások tovább fogják csökkenteni az ipari kibocsátás  volumenét, így a negyedik negyedéves adat valószínűleg nem fogja  elérni a harmadik negyedévben regisztrált szintet. Balatoni András a  tavalyi év egészére 1,1 százalékos, míg 2014-re 5,5 százalékos ipari  termelési indexet valószínűsít.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....