Jeep Wrangler

Jeep Wrangler pick-up lehet az FCA következő nagy dobása

2015.09.05.

Ha a Mercedes is lehetőséget lát a pick-up szegmensben, akkor a Jeep-nek kár lenne kihagynia ezt a ziccert. Asztalon a dizájn, a know-how és vélhetően a kereslet is indokolttá teszi, hogy a tervek ne az alsó fiókban végezzék.

A közel harminc éve létező Wrangler esetében már többször is felmerült, hogy egy pick-up verzióval bővítenék az ikonikus márka portfólióját. Az Automotive News riportja szerint az Ohio állambéli toledói gyártósoron készülő Wrangler pick-up-ok várhatóan 2017-18-ban jelenhetnek meg a piacon, egyidőben az alapot adó Wrangler ráncfelvarrott verziójának megjelenésével.

Hogy mennyire lehet a jelenlegi hírt komolyan venni, azt Sergio Marchione egy korábbi nyilatkozata is jelzi, miszerint a toledói Wrangler gyártás kiterjesztése érdekében elképzelhető, hogy a márka best-selling modelljének (Cherokee) a gyártását az FCA michigani gyáregységébe kell majd költöztetni. A nagy volumenű re-organizáció pedig nagy tervek megvalósítását sejteti, ahogy azt az alábbi idézet is sugallja.

„Törekvéseink sokoldalú megvalósításának lehetőségét találtuk meg a Wrangler gyártás áthelyezésében, ehhez nem kell atomfizikusnak lenni” – mondta Marchione. Több részletre azonban nem derült fény az FCA vezér által, viszont azt kijelenthetjük, hogy a középkategóriás kishaszonjárművek piacát igencsak felkavarná a Jeep platós terepjárója, hiszen a vetélytársak (Toyota, Nissan, Chevrolet és Ford) egyike sem rendelkezik olyan nagy hagyományú terepjáró-gyártási múlttal, mint a Jeep.

Forrás: yahoo.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....