Rába Járműipari Holding Nyrt.

Jelentősen nőtt a Rába profitja tavaly

2022.02.26.

- A Rába Járműipari Holding Nyrt. 2021 negyedik negyedévében 111,3 millió forint adózott eredményt ért el, amely 90,2 százalékkal marad el a 2020 azonos időszakitól, ugyanakkor éves profitja 223,4 százalékkal, 1,272 milliárd forintra nőtt 2021-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A beszámoló szerint a negyedik negyedévben a Rába csoportszinten 13,209 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 20,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, éves árbevétele 19,8 százalékkal 46,436 milliárd forintra nőtt.

A Rába közleménye idézi Hetzmann Béla elnök-vezérigazgatót, aki szerint a tavalyi év több nehézséget is hozott, de a felmerülő kihívásokat sikeresen kezelte, megkezdte a termelési, vállalatirányítási és szervezeti struktúrájának átalakítását. A kihívásokra példaként említette a már állandósult ellátásilánc fennakadásokat, az alapanyaárak emelkedését, a drasztikusan emelkedő energiaárakat.

A Rába kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredménye (EBITDA) 38,5 százalékkal 1,147 milliárd forintra mérséklődött a negyedik negyedévben, míg tavaly az egész évben 70,2 százalékkal 4,370 milliárd forintra nőtt.

Üzemi eredménye a negyedik negyedévben 56,3 százalékkal 552,2 millió forintra csökkent 2020 negyedik negyedévéhez képest, míg éves szinten 772,4 százalékkal 1,978 milliárd forintra nőtt.

A Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó üzletág alkotja: a futómű, az alkatrész és a jármű üzletág. A társaság részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír a hét közepén 1355 forint körül mozgott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....