magyar-osztrák határ menti közlekedési infrastruktúra

Jó hír az osztrák határ közelében élő magyaroknak

2024.12.12.

Megindulhat az S7-es Fürstenfelder Schnellstraße összekötése a magyarországi M80-as gyorsforgalmi úttal. A magyar parlament jóváhagyta az erről szóló szerződést Ausztria és Magyarország között - írja a volksgruppen.orf.at.

A két autóút a tervek szerint az osztrák-magyar határnál Heiligenkreuz im Lafnitztal/Rábakeresztúr és Szentgotthárd között csatlakozik egymáshoz. Ezt közösen készítették elő a két ország szakemberei.

Fotó: ASFINAG

Az útkapcsolat kivitelezője az ASFINAG. A cég feladata lesz a határon áthaladó, mintegy 20 méteres pályaszakasz megépítése, ami az S7-es projekt keretében, osztrák költségre készül el – olvasható a Magyarországgal kötött megállapodásban.

A 28 kilométer hosszú Fürstenfelder Schnellstraße az A2-es autópályát köti össze a magyar határral Dél-Burgenlandon keresztül. Az út nyugati szakaszát idén márciusban adták át, a keleti szektort a határig pedig 2025 közepére építik meg.

A Szentgotthárdot és Körmendet összekötő magyar M80-as autóút már 2021-ben elérte az osztrák határt. Ha az összekötés is elkészül, Graztól Budapestig új gyorsforgalmi tengely jön létre, ami a várakozások szerint a térség főútjait is tehermentesíti.



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....