közlekedés

Jobbra tartás, rendőri bevetéssel

2023.10.24.

Kilencszázezer pengőbe került a magyarországi átállás.

Törvényalkotás után intenzív táblagyártással indult a múlt század legjelentősebb közlekedési változása, melynek keretében több országban is megváltoztatták a forgalmi rendet.

Magyarországon két lépcsőben vezették be a jobbra tartást: először vidéken, aztán Budapesten jelentek meg a „Jobbra hajts!” táblák, melyek már az országhatáron három nyelvű feliratokkal, magyarul, németül és olaszul figyelmeztették az érkezőket a megváltozott a forgalmi rendre.

Kampányoló járművek Forrás: LSB    

Budapesten 1941. november hó 9-től lett kötelező a jobbra hajtás. A táblákon a rövid felszólítás alatt nyíl is mutatta az irányt, aztán a székesfőváros polgármesterének figyelmeztetése következett: „Figyeljük a forgalomirányító táblákat! Óvatosan közlekedjünk!”

Mint minden váltást ezt is kampány előzte meg, a polgároknak pedig már volt gyakorlatuk, hiszen 1941. július 6-án Magyarország - a kontinensen utolsó-előttiként - tért át a jobboldali közlekedésre. Német nyomásra már korábban váltottak szomszédaink: 1938. szeptember 19-től Ausztria, 1939. május 1-től pedig a Cseh–Morva Protektorátus és a Szlovák Köztársaság tért át a jobboldali közlekedésre.

Octogon, amikor még baloldali közlekedés volt  Forrás: Fortepan

Az 1941. június 26-i keltezésű 187 000/1941. BM rendeletnek megfelelően az átállás két lépcsőben történt, mindkettő vasárnap.

Július 6-án hajnali 3-kor Budapestet és környékét kivéve az egész országban, november 9-én hajnali 3-kor pedig a székesfővárosban és körzetében tértek át a jobboldali rendre. Az eltérő időpont magyarázata, hogy az utóbbi területen több időt vette igénybe a felkészülés.

Kampámyjelzés egy Mercedesen Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

A budapesti Közlekedési Múzeumban őrzött Hirdetményen a m. kir. belügyminiszter 186.100-1941. V. számú rendeletében az is szerepelt, hogy a szekerek (országos járművek), kerékpárok névjelző tábláit, valamint a megvilágítására szolgáló lámpákat a jármű bal oldalára kell átszerelni. A tömegközlekedési eszközökön és taxikon is táblák hirdették az oldalváltást.

Áprilistól rádióműsorokban, újságcikkeben figyelmeztették a lakosságot, az iskolás gyerekeknek pedig különórákon magyarázták az új rendet. November 6-án Éliássy Sándor főkapitány sajtóankéton ismertette a menetrendet.

MÁVAG Harcsa busz és személyzete Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

A váltás napján a teljes állományt, még a próbaidős rendőröket is bevetették: hajnali 3 órakor az új jelzőtáblák takarójának eltávolítása után a forgalom irányítását segítették az egyenruhások.

Az átmeneti időszakban az autók sebességét 40 km/órára korlátozták, de az útkereszteződésekben és az iskolák környékén 6 km/órás tempóra kellett lassítani.

Az átállási munkálatok második lépcsőjét a székesfőváros Közlekedési Ügyosztálya irányította.

Idő hiányában a 107 autóbuszból csak 67-est sikerült átalakítani: a járművek jobb oldalára új ajtókat kellett vágni és lépcsőket építeni.

Muki vonat óriástáblával, 1941-ben     Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

A tömegközlekedés november 8-án 23 órakor leállt, hajnalig elvégezték a műszaki átalakításokat. Az átállás nem okozott gondot a BSzKRT villamosainál, ezeknek ugyanis mindkét oldalon volt ajtaja, de a buszok jobb oldalán nyílásokat kellett vágni. Az 1290 villamosmegállóból 590-et, a 822 buszmegállóból közel kétszázat áthelyeztek, a túl közelieket pedig megszüntették.

Az átállás költsége csak a fővárosban elérte a 900 ezer pengőt, ebben már benne volt a járművek, megállók, váltók átépítése és a táblák cseréje.

November 19-én a főkapitány nyugodt átállásról számolt be a sajtónak, ám ez csak az első napra volt igaz, mert a másodikon már halálos baleset is történt: figyelmetlensége miatt egy gyalogost elütött a villamos. Egy hét után az újságok már tíz halálos és kilencven súlyos közlekedési balesetről tudósítottak.

Akkoriban 8500 személygépkocsi volt Budapesten, és 7400 pedig vidéken, ám 1941-ben ezek többsége gumihiány és üzemanyag-korlátozás miatt nem közlekedhetett, ezért az átállás idején mérsékelt volt a forgalom.

A budapesti Közlekedési Múzeumban őrzött rendelet:

"M. kir. rendőrség dési kapitánysága

Szám: 975-1941. Jobbra hajts, balra előzz!"

Hirdetmény

"A m. kir. belügyminiszter úr 186.100-1941. V. számú rendeletével értesített, hogy folyó évi július hó 6-tól kezdődően a bal oldali közlekedés helyett a JOBB OLDALI közlekedésre való áttérést vette az 1929. XXXII. t.-c. 3. paragrafusában kapott felhatalmazás alapján a kereskedelmi és a közlekedési miniszter úrral egyetértőleg tervbe.

A fentiekkel kapcsolatosan tájékoztatásul az alábbiakat közlöm:

1. A fenti időponttól kezdődően a járművek, lovasok, vezetett vagy szabadon hajtott állatok csak az úttest jobb oldalán közlekedhetnek.

2. Előzni csak az úttest közepe, bal felé szabad.

3. Az egyik utcából a másikba történő befordulásnál a szabály a következő:

a) jobbra fordulásnál kis ívben, a gyalogjáró mellett szabad befordulni,

b) balra fordulásnál nagy ívben az ún. közlekedési négyszög középpontját megkerülve szabad.

4. Szekerek (országos járművek), kerékpárok névjelző tábláit a jármű bal oldalára kell átszerelni.

5. A szekerek, kocsik megvilágítására szolgáló lámpákat a jármű bal oldalára kell az eddigi előírásoknak megfelelő módon elhelyezni.

6. Járművekkel a menetirány szerinti jobb oldalon szabad megállni, a fel- és leszállás a gyalogjáró felőli jobb oldalon történjék.

7. A gyalogközlekedésre vonatozó szabályok változatlanul maradnak.

Kelt Désen, 1941. június hó 15-én.

A kapitányság vezetője:

Dr. Serény István s. k.

m. kir. rendőrtanácsos"

Villamos átállás  Forrás: Fortepan/Lissák Tivadar

Krónika a haladási irányról

A magyarországi vasút kétpályás vonalain 1855-től működik jobboldali rend. A budapesti kis földalatti közlekedési iránya az 1973-as felújításáig baloldali volt, a gödöllői HÉV szerelvényei napjainkban is „fordítva” mennek

Brit régészek szerint a kerekes világ kezdetén a szekerek az út baloldalán haladtak, erre a rómaiak által az I. században használt délnyugat-angliai kőbánya szolgált bizonyítékul, mert a keréknyomok baloldalon mélyebbek voltak, tehát itt mentek a teli szekerek, a másikon meg az üresek. Sok helyen ez nem derült ki, mert a szűk utakon a kerekek csak középen hagytak nyomot, és nem mindig ugyanarra tértek ki egymás elől.

Az általános baloldali közlekedést az 1300-as évekre vezetik vissza: a kereskedelem fellendülésével, a teherhordó szekerek szaporodásával megnőtt a forgalom, akkoriban a kocsisok jobb oldalon ültek, hogy ostort tartó jobb kezük szabadabb legyen, és hogy jobban lássák a szembejövőket.

A baloldali rendet erősítette egy pápai bulla is: VIII. Bonifác a római zarándokoknak azt tanácsolta, hogy kardjukat jobb kezükben tartva utazzanak, mert így jobban tudják magukat védeni. A XVIII. században már mindenütt baloldalon közlekedtek.

A francia forradalom idején a szegények a jobb, a forradalom ellenségei a baloldalon haladtak, elsőként Napóleon rendelte el a jobboldali rendszert, előírva katonáinak, hogy jobbra igazodásukkal is meglepjék az ellenséget. Ez később a gyarmatokon is általános lett, ám a felszabadult országok egy része a függetlenség jelképeként is visszatért a baloldali közlekedésre.

A jobboldali rendet Hollandia, Svájc, Német-, Olasz-, Lengyel-, Spanyolország és Egyiptom vette át, Ausztria-Magyarország, Oroszország, Portugália és Nagy-Britannia lakói baloldalt közlekedtek.

1902-ben vetődött fel a jobboldali rend általánossá tétele, ám a többségben lévő "baloldali" országok nem fogadták el azt.

Az első világháború alatt egyes osztrák tartományok a jobb, mások a baloldali rendszert választották, az oroszok az I. világháború végén, a portugálok 1920-ban váltottak.

Svédországban a balról jobbra történő áttérést, az 1967. szeptember 3-i Höger napot évekkel korábban meghirdették, hogy aki új autót vesz, már ennek megfelelőt válasszon. Svájc és Franciaország vasútjai ma is baloldalon futnak. A repülésben és a hajózásban egységesen jobb irányú kerülést alkalmaznak, egyes tanulmányok szerint a baloldali rend biztonságosabb, a legtöbb embernek a látásban is a jobb oldala domináns, amely baloldali forgalom esetén jobban becsül távolságot, sebességet…

Ahol még balra hajts van

Sok országokban ma sem váltottak a többszázéves közlekedési renden, és napjaink jobbvolános autói baloldalon közlekednek: Antilla, Antigua, Ausztrália, Bahama-szigetek, Banglades, Barbados, Bermuda, Bhután, Botswana, Brit Virgin-szigetek, Brunei, Ciprus, Csatorna-szigetek, Dél-Afrika, Dominikai Közösség, Falkland-szigetek, Fidzsii-szigetek, Gilbert szigetek, Grenada, Guyana, Hongkong, India, Indonézia, Jamaica, Japán, Kajmán-szigetek, Kenya, Lesotho, Makaó, Malawi, Malajzia, Málta, Mauritius, Montserrat, Mozambik, Nagy-Britannia, Namíbia, Nepál, Pakisztán, Pápua Új-Guinea, Salamon-szigetek, Seychelles-szigetek, Sri Lanka, Saint Kitts és Nevis, Saint Helena, Saint Lucia, Saint Vincent, Szomália, Suriname, Szingapúr, Szváziföld, Tanzánia, Thaiföld, Tonga, Trinidad és Tobago, Uganda, Új-Zéland, Venda, Virgin szigetek, Zambia és Zimbabwe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.21
Ha minden a kormányzat menetrendje szerint alakul, akkor a megújított KRESZ (Közúti Rendelkezések....
2024.06.21
Pontosan ötven évvel ezelőtt az egyik pillanatról a másikra kihalt szellemvárossá változott a....
2024.06.21
Óbudán 50 helyett 101-gyel mértek be egy autóst. Rajta kívül 41 gyorshajtót regisztráltak 7 és fél....
2024.06.21
A szlovák kormány aláírta a befektetési szerződést a Gotion és InoBat cégekkel, amelyek....
2024.06.21
A kínai gyár európai portfóliójának két hiánypótló haszonjármű modelljét is bemutatja a nemzetközi....
2024.06.21
Egész évben, de különösen nyáron nagyon sok magyar ül autóba, hogy a szomszédos Ausztriában....
2024.06.21
A parlament jóváhagyta az egynapos autópálya-matricára vonatkozó törvényt - írja a parameter.sk. ..
2024.06.21
Kedden írta alá Berényi Gábor, a Smart Solar Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, valamint Michael....
2024.06.21
Két év börtönbüntetésre ítélt a bécsi kerületi bíróság egy 46 éves férfit, mert 2013-ban egy banda....
2024.06.21
Súlyos baleset történt szombaton délután a szlovákiai Vysoká nad Kysucou községben (Čadcai járás):....