ittas vezetés

Jogsi nélkül, hamis rendszámmal, ittasan és drogosan menekült a földúton

2021.07.27.

Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a 31 éves sofőrt.

Egy terepjáró közlekedett Esztergomban a Csatai utcában 2021. július 26-án 23 óra 10 perc körül. A járműre cseh forgalmi rendszám volt felszerelve, amit egy 31 éves dorogi férfi vezetett. A sofőr amint meglátta a rendőröket, megállt, majd megfordult és nagy sebességgel elhajtott. A járőrök ezt észlelték, a szolgálati gépjármű megkülönböztető fény- és hangjelzéseit használva próbálták megállítani a terepjárót. Haladása közben a sofőr több szabályszegést is elkövetett, majd egy földes úton próbált kereket oldani, ahol személyautóval már nem lehetett közlekedni.

Egy szolgálaton kívüli esztergomi rendőr is értesült az eseményről. A terepjáró képességekkel rendelkező járművével, a földes úton is követni tudta a másik autót. Az elől haladó jármű egy betonkerítésnek ütközött, az eset során személyi sérülés nem történt. A szolgálaton kívüli rendőr egy embert a gépkocsiban elfogott, egy másik futva elmenekült, de őt elkapták. Kiderült, hogy az utóbbi volt a járművezető, akit az Esztergomi Járásbíróság 2021. október 10-ig eltiltott a járművezetéstől.

Mindkét személyt előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol az alkalmazott kábítószerteszt és alkoholszonda is pozitív eredményt mutatott a járművezetőnél. A 31 éves férfi ellen járművezetés az eltiltás hatály alatt, kábítószer birtoklása, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség vizsgálja, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. A rendőrség J. Istvánt őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy az Esztergomi Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.19
Emily Cox a Volkswagen új márkanagykövete. Az ír-angol gyökerekkel rendelkező osztrák színésznő,....
2026.01.19
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos GLB sorozatgyártása. A....
2026.01.19
Ráncfelvarrás ide vagy oda, a Honda HR-V-t szoftveresen, felhasználási élményben nem sikerült a....
2026.01.19
A Magyar Vitorlás Szövetség január 17-én a Balatonfüredi Kongresszusi Központban tartotta meg....
2026.01.19
Az elmúlt napokban és hetekben több halálos kimenetelű közúti baleset történt havas, jeges....
2026.01.19
Az autósok jelentős hányada továbbra sincs tisztában azzal, hogy az újonnan bevezetett M1 matrica....
2026.01.19
Az elmúlt három nap eseményei számokban - írja a police.hu. ..
2026.01.19
A Las Vegasbanban megrendezett CES 2026 expón világossá vált: az autó jövője nem a karosszériában,....
2026.01.19
A Lexus nem aprózza el: a japán piacon bemutatott RZ 600e F Sport Performance egyértelmű üzenet....
2026.01.19
Ez a megoldás azt a cél szolgálja, hogy a híd bontása és újjáépítése során a töltés erős maradjon....