bicikli

Johnnybiker, a canga szakértő

2022.10.16.

Óbudai lévén többször jártam úgy, hogy hétvégi biciklisként éppen leeresztett a kerékpárom gumija, állítani kellett volna az ülésen, vagy szükség lett volna valami plusz tartozékra a drótszamárhoz.

Mindegy, ha éppen hétvége is van, csak úgy be lehet esni Belső-Óbudán, a Zápor utcai Johnnybiker-be. Annál is inkább, mivel az autentikus bringás szerelőműhely egy régi budai alagsori helyiségben kapott helyet. Nagyon szimpatikus, hogy nem akarnak csili-vili bike shop lenni. Sokkal inkább megkapó, hogy ha valami van a cangáddal, akkor rekord idő alatt megszerelik, letisztítják, rendbe rakják - de úgy igazán, hozzáértően.
 
Véleményem szerint - bár itthon még nem feltétlen van ennek általánosan elterjedt kultúrája - pont olyan gyakran kellene szervizelni, karbantartani a napi használatban lévő kerékpárokat is, mint az egyéb közlekedési ezsközöket, például az autónkat. A tulajdonos, Bontovics Márton szinte mindig a boltban van. A szervizelés mellett kerékpár értékesítéssel is foglalkoznak. Kérdéseinkre - mi volt a "vezérhangya" az üzlet létrehozásánál, volt-e konkrét koncepció,  mely márkákat részesítik előnyben? -  Marci készséggel válaszolt.
 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
- Az ötlet azért is volt kézenfekvő, mert gyerekkoromban édesapám mellett, ilyen közegben nőttem fel. Neki több üzlete is volt, ezek közül az 1922 óta üzemelő Velvárt kerékpárbolt. Ez szinte sorszerű volt, ami egybe esett azzal is, hogy 12 év után befejeztem jégkorongozó pályafutásomat az OB I.-ben, többek között a Ferencvárost is megjártam. Miután 2012-től nem léptem jégre, jött az ötlet, hogy - édesapámtól örökölt érdeklődésem kapcsán - nyitok egy kerékpárboltot. A használt kerékpárok részesülnek előnyben az újrahasznosítás jegyében, és olyan kerékpárok árusítása, amelyek ár-érték arányban elérhetőek a soványabb pénztárcájú bringásoknak is. Az általunk forgalmazott Transmontana márkából sok fajta kerékpár elérhető. Azért esett Óbudára a választás, mert a lakhelyem is a környéken van, ezért könnyen megközelíthető helyet kerestem, amit a Zápor utcában meg is találtam egy kerékpározás alkalmával - meséli a bolt tulajdonosa.
 
- Hogy tapasztaltad, megnövekedett-e a kereslet a bicikli vásárlás/szervizelés iránt az elmúlt időszakban, amióta az üzemanyag ára megemelkedett, illetve csökken a vásárolható benzin vagy gázolaj mennyiség?
 
- Egyelőre nagyon kimagasló kereslet nincsen, mint például a Covid időszakában, de az elmúlt öt évhez képest sokkal többen szállnak kerékpárra. Az éves szervizt is sokkal többen végeztetik el, amit mindenkinek javasolnék, aki eddig ezt nem így tette - figyelmeztet Marci.
 
Kíváncsi voltam arra is, hogy egy bicikliboltos mivel közlekedik.
 
- Ha tehetem kerékpárral, főleg a városban, de az árubeszerzéshez már kell az autó. Persze, amikor a dugóban ülök, gyakran felvetődik a kérdés bennem, kerékpárral vajon milyen messze járnék már - mondja nevetve.
 
Arra a kérdésemre, hogy meglátása szerint megfelelőek-e a budapesti bicikliutak a biztonságos kerékpározáshoz, azt taglalta: nagyon sokat javult a kerékpárút hálózat a fővárosban, de szükség lenne még kisebb-nagyobb változtatásokra.
 
A beszélgetés közben persze folyamatosan jönnek a vásárlók, brinyósok, ezért gyorsan meg is kérdezem, hogy milyen arányú a nemek megoszlása a vevőik között. 
 
- Egyenlő arányban vannak a vásárlók között a nők és a férfiak - mondja Marci -, nem billen nagyon egyik irányba sem a mérleg nyelve. Gyerekkerékpárok is találhatóak nálunk, ezekből is gyakran visznek. 
 
- Milyen egyéb járműveket szoktak hozzátok hozni javításra?
 
- Babakocsik és elektromos rollerek gumiját tudjuk cserélni még - mondja, majd arra a felvetésemre, hogy mi volt a legextrémebb kérés a megnyitás óta, azzal folytatja: - Nap mint nap érnek meglepetések, de talán a legemlékezetesebb eset nyáron történt, amikor külföldi túrázók kerékpárját szervizeltük. Egy dán tandemes fiú csapatról van szó, akik Koppenhágából Isztambulba tartottak éppen - emlékszik vissza a bolt tulajdonosa.
 
Ami még extra, hogy kerékpárépítéssel is foglalkoznak, amit nem sok helyen vállalnak a szervizek. Itt akár egy meglévőt, egy választott használtat, vagy egy újat is egyedi színre festenek. A megrendelő kívánságára a Ral színskálán megtalálható minden szín szóba jöhet, a mattol a gyöngyházig. A gépet új vagy a meglévő használt alkatrészekből szerelik össze, így a megrendelönek egyedi kerékpárja lesz.
 
Ezt az üzletet tényleg tiszta szívből tudom ajánlani mindazoknak, akik szeretnek bringázni, és szakértő kezekben akarják tudni kerékpárjukat. Különösen, hogy itt az én bicajom is megkapta azt az odafigyelést amit  - sajnos - a hivatalos forgalmazótól nem.
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....