holttérfigyelő

Jön a rendelet: holttérfigyelőt az autókra!

2023.09.18.

A soktonnásokkal kezdik, majd jönnek a kisebb járművek is.

Készen áll egy új európai irányelv, amely 2024-től kötelezővé tenné, hogy bizonyos tonna feletti járműveket holttérfigyelő rendszerrel szereljék fel, csökkentve ezzel a kerékpárosok és gyalogosok elütésének kockázatát. Ezt a kötelezettséget vélhetően minden Európában közlekedő járműre ki fogják terjeszteni.

Londonban már két éve él a rendelet, miszerint az effajta vezetéstámogató rendszer nélküli teherautók nem is hajthatnak be a főváros számos kerületébe. Most pedig Milánó önkormányzata döntött úgy, hogy októbertől napközben, 7.30 és 19.30 között az 5 tonnánál nagyobb tömegű személyszállító járművek és a 12 tonnánál nagyobb tömegű áruszállító járművek csak akkor közlekedhetnek bizonyos zónákon belül, ha holttérfigyelő tartozik a felszereltségük közé. Az intézkedést 2024. októberétől már a kisebb, 3,5 tonnát meghaladó áruszállító járművekre is kiterjesztik. Az indok, hogy a legtöbb baleset a holttérből ered. És a helyzetet még veszélyesebbé teszik az egyre növekvő számú, a semmiből felbukkanó elektromos rolleresek. 

A holttérfigyelő készüléket ma már az autóvásárláskor más, biztonsággal kapcsolatos opciókkal együtt árulják. Azok számára pedig, akiknek a jármű megvásárlása után kell gondoskodniuk az érzékelőről, több online platform is kínálja a készüléket, 150 euró körüli áron. Kivitelezhetőnek, megfizethetőnek és főleg, logikusnak tűnik, mégis, nem minden érintettnek tetszik az újítás. Egy 20 tonnás kamion sofőrje szerint ez „teljesen haszontalan, mert egy kerékpár, egy parkoló motor, egy fa a mellékutcában, egy közlekedési lámpaoszlop, egy alacsony fal is mind-mind olyan dolgok, amelyek aktiválják a figyelőt és így az érzékelő folyamatosan csipog. Csak akkor veszed észre, amikor csodával határos módon leáll. Végeredményben ez egy olyan eszköz, amely inkább idegesít, mint segít” - véli a kamionsofőr.

A Milánói Autóklub elnöke, Geronimo La Russa viszont határozottan fogalmaz és kiáll a rendelet mellett: "egy olyan javaslatnak szánjuk, amely arra szolgál, hogy mindenki megértse, hogy a problémát azonnal kezelni kell, olyan politikával, amely nem csak a tiltásról, hanem a közös megoldások megtalálásáról is szól". A rendelettel párhuzamosan a tudatosság növelését célzó kampányokat is indítanak, hogy megértessék: az út mindenkié és minden használójának még nagyobb felelősséggel kell közlekednie.

Forrás és Fotók: corriere.it, automoto.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....