Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Jóval nagyobb légiforgalom várható az ünnepek alatt, mint egy éve

2024.12.20.

A magyar léginavigációs szolgáltató előzetes becslése alapján a karácsonyt megelőző két hétben 6 százalékkal lesz erősebb a forgalom a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

A társaság csaknem 6 millió utas biztonságos közlekedését segíti majd hazánk légterében, az évről évre növekvő forgalom kezelésére pedig megerősített kapacitásokkal készül - közölte a HungaroControl Zrt. szerdán az MTI-vel.

A Wizz Air járata a Liszt Ferenc-repülőtéren. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A karácsony a légiforgalmi irányítás számára is kiemelt időszak, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alatt álló HungaroControl Zrt. megerősített kapacitásokkal készül az ünnepekre: a karácsony előtti hetekben 103 irányító teljesít majd szolgálatot.

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Az átrepülő mellett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma is tartósan nő a világjárvány utáni években, így van ez a karácsonyt megelőző két hétben is: tavaly ilyenkor 4200 le- és felszálló gépet regisztráltak, ami 200 légi járművel meghaladja a 2022-es év eredményét - közölték.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....