Genfi Autószalon

Jövőre végre visszatér a Genfi Autószalon

2021.05.29.

Két év kihagyás után újra megrendezik Európa legfontosabb autós seregszemléjét.

A Genfi Autószalon (GIMS) szervezői megnyitották a jelentkezést a kiállítóknak a 2022-es kiállításra, amelyet február 17-27 között rendeznek majd meg a genfi Palexpo vásárváros területén. Ez lesz az autószalon 91. kiadása.

2020-ban már be voltak rendezve a pavilonok, amikor a frissen kitört koronavírus-járvány miatt az utolsó pillanatban lefújták a rendezvényt a szervezők, a 2021-es kiállítás azonban nem csak a pandémia, hanem a kiállítók felől tapasztalható csökkenő érdeklődés miatt maradt el.  Pedig 2020 végén a kiállítás szervezői utaltak arra, hogy az esemény 2021-ben módosított formátumban, fizikai és virtuális kiállítások keverékével folytatódhat, de a tervek soha nem valósultak meg.

A Genfi Nemzetközi Autószalon Alapítványnak a nehéz időszak átvészelésére egy 16,4 millió eurós hitelt ajánlott fel Genf kanton, de az alapítvány ezt visszautasította, és inkább eladta a rendezési jogokat a Palexpo SA-nak, annak a cégnek, amely a vásárvárost egész évben működteti.

Sandro Mesquita, a ​​kiállítás vezérigazgatója elmondta: "a pályázati csomagok elküldésével hivatalosan megkezdjük a Genfi Nemzetközi Autószalon 2022 szervezését. A csapatom és én alig várjuk, hogy bemutassuk koncepciónkat a kiállítóknak, majd a nyilvánosságnak. Nagyon reméljük, hogy az egészségügyi helyzet és a Covid-19-re vonatkozó megfelelő politikai előírások lehetővé teszik számunkra, hogy életre keltsük a kiállítást." A szervező utalt arra is, hogy a formátum "izgalmas evolúció" lesz, amely "lényegesen eltér" a korábbi eseményektől.

Még egyetlen autógyártó sem erősítette meg, hogy részt vesz majd az eseményen, de további részleteket ígértek a következő hetekben.

kép: GIMS

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....
2026.07.19
Rendkívül erős piaci rajtot vett a BYD új zászlóshajója, a Seal 08. Harminc órával a hivatalos....
2026.07.19
A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps....
2026.07.19
Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a....
2026.07.19
A Flórián téri felüljárók felújításán az elmúlt hetekben is folyamatosan dolgoztak a kivitelezést....
2026.07.19
Goodwoodban már mozgás közben is meg lehetett tekinteni az elektromos LFA szupersportautót. ..
2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..
2026.07.19
A sportautók az utolsó színes szeglete annak a piacnak, amelyen már egyértelműen a szürke és a....