vasút

Július 2-án elindul a nemzetközi vasúti forgalom az Adriára

2021.06.25.

- Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: az átoltottság növekedésével élénkül a külföldi idegenforgalom és újraindult a nemzetközi vonatforgalom is. Most minden eddiginél bizakodóbbak, és a nyári szezonban megnövekedett forgalomra számítanak - tette hozzá. Míg áprilisban még csak közel 14 ezer, májusban már majdnem 26 ezer utas váltott nemzetközi menetjegyet - ennél jóval magasabb lesz a júniusi szám. A statisztikák szerint a legfontosabb célországok Ausztria, Németország, Románia, Szlovákia és Csehország - ismertette.

Az Adria InterCity menetideje Budapestről Splitbe 14 óra, amelynek nagy része az éjszakai órákra esik. Idén a járat 5 darab új arculatos, légkondicionált fekvő- és hálókocsival fog közlekedik több mint 210 férőhellyel. A megújult Utasellátó minőségi szolgáltatást kínál. A hálókocsik utasai számára felszolgált reggeli is a szolgáltatás része. A vonat idén először a teljes szakaszon továbbít étkezőkocsit. A jegyértékesítést már megkezdték, a felnőtteké 48, a gyermekjegyek 25 eurótól érhetők el.

Azt is közölték: július 2-től augusztus végéig heti rendszerességgel a Volánbusz is indít légkondicionált autóbuszokat Splitbe és Porecbe. A Dalmát expressz budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással közlekedik Zadar, Biograd, Vodice, ©ibenik, Primoąten, Trogir és Split városába. Az Adria expresszel - szintén budapesti, siófoki és nagykanizsai indulással - Rijeka, Optija, Pula, Rovinj és Poreč érhetők el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....