utazás

Kajla-útlevéllel a nyári szünetben is ingyen utazhatnak a kisiskolások

2023.06.18.

Az iskolai szünidő alatt minden alsó tagozatos diák, akinek van világoskék Kajla-útlevele, díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV, a Bahart és a Mahart belföldi, helyközi járatain - közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel.

A "Hol vagy, Kajla?" program célja, hogy kisiskolások megismerjék és a családjukkal közösen beutazzák Magyarországot. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt idézték, aki azt mondta, az idei nyár is a családokról szól: számtalan táborozási lehetőség, program, különleges esemény vár kicsikre és nagyokra szerte az országban.

A Kajla-program ötödik éve bizonyítja, hogy rengeteg élmény vár mindenkit Magyarországon, csak útra kell kelni. Megújuló közlekedési járműpark, menetrendi fejlesztések, új kedvezményes jegykonstrukciók; a közlekedési vállalatok felkészültek, így minden adott ahhoz, hogy az idei nyár is a felejthetetlen élményekről szóljon - tette hozzá a kormányszóvivő.

Miklós István, a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingigazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: több százezer utazás és több tízmillió utaskilométer köthető a programhoz. Ennyiszer éltek a családok ezzel a lehetőséggel, ezáltal erősítve a belföldi turizmust. "2019 óta 700 ezer alsó tagozatos diák örülhetett a Kajla-útlevelének és kezdte el a pecsétgyűjtést országszerte" - ismertette.

Pafféri Zoltánt, a MÁV vezérigazgatóját idézve azt írták: tavaly mintegy 150 ezer utazáshoz használták a Kajla-útlevelet a MÁV-Volán-csoport járatain, így több mint 12 millió kilométert tettek meg az utasok a három iskolai szünetben.

Hozzátette, az idei tavaszi szünetben több mint 7500 utazás történt valamely Kajla-termék felhasználásával. A legkedveltebb úti célok között volt busszal Pécs, Veszprém és Esztergom, míg vasúton a Budapest-Miskolc, a Budapest-Vác és a Budapest-Szeged szakasz. A MÁV-START Kajla-kutyás matricával ellátott, nagy teljesítményű TRAXX mozdonya szintén öt éve járja az országot, idén nyáron főképp a Balaton partján lesz látható.

A kisdiákok június 17. és augusztus 31. között utazhatnak díjmentesen a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain a pecsétgyűjtő világoskék Kajla-útlevél és személyazonosításra alkalmas igazolvány - diákigazolvány vagy személyi igazolvány - felmutatásával. A korábbi sárga és sötétkék útlevelek már nem jogosítanak ingyenes utazásra.

A díjmentes utazásra szóló Kajla vasúti regisztrációs jegyet előre meg kell váltani a pénztárakban, a jegykiadó automatáknál vagy a MÁV-applikáción keresztül. Az ingyenes utazás 2. kocsiosztályra érvényes, feláras vonatokra a pótjegyet vagy a helyjegyet ez esetben is meg kell vásárolni. A MÁV-START és a GYSEV járatain a gyermekkel együtt utazó egy vagy két kísérő 33 százalékos kedvezményt kap, ha más kedvezménnyel nem rendelkezik.

Volánbuszos utazás esetén a Kajla-útlevéllel rendelkező gyermekeknek nem kell menetjegyet váltani, de a helyfoglalással közlekedő járatokra javasolt Kajla regisztrációs jegy kikérése elővételben a pénztárakban. A Volánbusznál a kísérők a menetjegyüket a társaság hatályos díjszabása és kedvezményrendszere alapján vásárolhatják meg. A távolsági kiegészítő jegyre kedvezmény nem érvényesíthető.

A nyári szünetben ismét elérhető a "KajlaBalaton24 jegy" is. Ez az utas által megjelölt időponttól számított 24 óráig érvényes, de legkésőbb augusztus 31-ig. A kedvezményes jeggyel egy napig korlátlanul lehet utazni a Volánbusz Balatonfüred és Tihany között közlekedő, menetrend szerinti járatain, a MÁV-START balatoni vonalain (Szabadbattyán-Tapolca, Szabadbattyán-Balatonszentgyörgy, Balatonszentgyörgy-Sümeg), valamint a balatonfenyvesi kisvasúton.

A Kajla-kampánnyal kapcsolatos további információk a www.kajla.hu oldalon érhetők el.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....
2026.06.28
A GRMN Corolla a GAZOO Racing eddigi legextrémebb GR Corolla-változata, amelyet kifejezetten a....
2026.06.28
A Kia Corp. eladásai több mint négy százalékkal nőttek a január-májusi időszakban, miközben a....
2026.06.28
Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a....