Kiss Norbi

Kamion Eb - Kiss Norbert bronzérmes lett a vasárnapi első futamon

2016.05.29.

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a vasárnapi első futamon harmadik, a másodikon pedig 11. lett a kamion Európa-bajnokság idei második állomásán, az olaszországi Misanóban.

A sorozat honlapja és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint az első versenyen a negyedik helyről rajtolt, és az új fejlesztésű Mercedesszel - amelyet most próbált ki először versenyen - egy pozíciót lépett előre a 12 körös futam végéig. A második versenyen műszaki hiba miatt a boxutcából rajtolt, és végül a 11. helyen zárt.
    

A győztes előbb a cseh Adam Lacko, majd a német Jochen Hahn volt. Kiss Norbert szombaton előbb a nyolcadik, majd a negyedik helyen végzett, így a pontversenyben a hatodik helyen áll 24 ponttal. Az éllovas Adam Lacko, 72 ponttal.

Az elmúlt két idényben győztes Kiss a téli szünetben fogadta el a Mercedesszel induló német Tankpool24 ajánlatát, és elhagyta a magyar Oxxo Truck Race Teamet.

A kamion Eb idei szezonjának kilenc állomása lesz, a következő versenyhétvégére két hét múlva kerül sor a franciaországi Nogaróban. A Hungaroringen augusztus 27-28-án rendeznek futamokat, és a szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....