De a Berliet francia vállalat neve ugyanúgy feledésbe merült, mint az általa megkomponált monstrum, amely kódjelében szereplő százas szám az autó tömegét jelenítette meg. Nem csalás, nem ámítás: ez az óriás száz tonnát nyomot, többet, mint bármely más versenytársa akkoriban, beleértve a szovjet ipar behemótjait. Bejárta a világ legtekintélyesebb autószalonjait, de a neve ma mégis ismeretlenül cseng még az autórajongók körében is. No de miért adódott ez a dicstelen helyzet?

A francia Berliet az ötvenes években a világ egyik legtekintélyesebb teherautógyártója volt, innovációi  hozzájárultak a francia autóipar rohamos fejlődéséhez. Hajdan a nagy dicsőség küszöbén állt, amikor 1957 októberében bemutatta a Párizsi Autószalonon a T100-as óriásteherautóját. Elképzelni sem könnyű, hogy ez a monstrum hogyan „hajózott be” a kiállítandó helyére. Olyan hatalmas volt, hogy nem fért el a fő kiállítóteremben, ezért külön pavilont építettek neki. A hagyományos személygépkocsik játékautóknak néztek ki mellette. Hosszú időn keresztül a világ legnagyobb járműveként tartották számon.

 A száztonnás autó teherbírása ötven tonna volt. Hogy helyére tegyük ezt a számot: az egy évre rá tömeggyártásba kerülő félelmetes szovjet teheróriás, a BelAZ feleennyit bírt, teherbírása „mindössze” 25 tonna volt. De miközben mára a Berliet neve és az óriásteherautója is feledésbe merült,  a minszki a BelAZ ma is él és virul, és nem mellesleg jegyzi jelenleg a világ legtermetesebb autóját, a 360 tonnás 20,6 magas, 8,16 m magas és 9,87 m széles BelAZ  75710-est!

A hatalmas háromtengelyes Berliet T100-as a párizsi bemutató után folytatta európai hódító körútját, példátlan méretei ellenére kiállították a Genfi Autószalonon is, járt a helsinki, a grenoble-i és az avignoni autókiállításon, de még Casablancába is eljutott, és mindenhol ámulatba ejtette a közönséget.

A teherautót V12-es, 29,6 literes Cummins dízelmotor hajtotta, a kéziváltón át 600, illetve későbbi változata 700 lóerős teljesítményt produkálva, amelyet feltüntettek a teherautó hűtőrácsán is. (A hétszáz lóerőt ne mai szemmel ítéljük meg, hanem az ötvenes-hatvanas évek szemszögéből, amikor az átlagos személygépkocsik teljesítménye 60-80 lóerő volt, vagyis a T100-as tizedét tudták). A teherautó végsebessége 70 km/óra volt. Nyolc fokozatú váltójának négy előre- és négy hátrameneti sebessége volt. A váltószerkeze egymagában 2,5 tonnát nyomott. A teherautót ellátták egy negyven lóerős pótmotorral is, hogy működőképes legyen a jármű fék- és kormányrendszere abban az esetben is, ha a dízelmotor felmondja a szolgálatot.

A teherautó 15,3 méter hosszú, csaknem 5 méter széles és 4,5 méter magas volt, rakodóplatformja 27 négyzetméteres, s egy 40 tonnás vontatóerejű csörlőt szereltek fel rá. A kabin mögött két üzemanyagtartály volt, térfogatuk egyenként 950 liter. A háromtengelyes teherautó kerekei akkorák voltak, hogy az első mintapéldány a bemutatásakor a Michelinnek nem volt ideje legyártania a megfelelő méretű gumikat, így a Berliet T100 „mindössze” 1,8 méter átmérőjű abroncsokkal mutatkozott be először. Később legyártották számára a 2,2 méteres kerekeket, amelyek egyenként közel egy tonnát nyomtak. Létrán lehetett felmászni az ötszemélyes kabinba, amelyet jól leszigeteltek, hogy ne kerülhessen bele homok és por.

És hogy miért volt szükség egy ekkora böhöm nagy teherautóra? A Berliet gyártott ugyan katonai teherautókat, de a szóban forgó óriást meglepőmód nem a francia hadsereg szükségleteinek kielégítésére fejlesztették ki, hiszen minek is kellett volna a hadseregnek egy öt méter széles teherautó, amely egy átlagos út két sávján is alig fért el.

A világ akkoriban kezdett rájönni arra, hogy aki birtokolja az olajkincseket, az birtokolja a világot, ezért rohamos fejlődésnek indult az olajipar. Az akkor még Franciaországhoz tartozó Algériában is talátak szép számban olajmezőket. A sivatagos területen fekvő olajmezők feltárása komoly gondokkal járt, és a problémák orvoslásához kellett egy olyan autó, amely bírja a forró klímát, a homokos terepet, és jó terepjáró képességekkel rendelkezik.   Vagyis nem a hadiipar agyszüleménye volt a teherautó, hanem az olajiparé, illetve a francia kormányé, amely szükségesnek tartotta egy olyan teherautó fejlesztését, amely hozzájárulna az olajmezők sikeres feltárásához, és úttalan homokos terepen, dűnék között is képes szállítani hatalmas terheket.

A Berliet algériai tanulmányútra küldte egyik szakértőjét, hogy megvizsgálja a terepviszonyokat és tájékozódjon azokról a kihívásokról, amelyekkel a majdani teherautó szembesülhet. A tanulmányi út eredményeképpen 1957 elején hozzáláttak a különleges óriásteherautó fejlesztéséhez, és rekordidő, mindössze kilenc hónap alatt a nagy teherbírású, bányaipari járművek gyártására szakosodott vállalat legyártotta a T100-ast, a világ hajdan legnagyobb teherautóját. 1957 októberén az autót már be is mutatták a párizsi autókiállításon.

A „sivatagi óriás” jól bírta a szaharai terepet, közúton kb. 90 liter dízelt fogyasztott, de a járhatatlan utakon 240 literre is felment a fogyasztása. Készült belőle sima platós, rakodóteres, illetve billenős változat is. Összesen 45 T100-ast gyártottak le.

A sikersztorinak indult T100-as projekt azonban a kelleténél hamarabb szakadt vége, részben az algériai függetlenségi harcok súlyosbodásával, amelyek elvezettek Algéria függetlenné válásához 1962-ben. Franciaország algériai olajkutatásait felfüggesztették, a T100-as feleslegessé vált. Alig hét év után, 1964-ben leállították a gyártást. A garázsokban rekedt óriásteherautókat szétszerelték.

A legelső T100-as, amelyet Párizsban mutattak be, Algéria tulajdona lett, és még mindig létezik valahol az afrikai országban elhagyatottan, elfeledve és működésképtelenül. A második legyártott példányra jobb sors várt. Miután leszolgálta idejét, 1981-ben Franciaországba szállították, ahol felújították. A teherautóipar történetének lenyűgöző példánya jelenleg Lyon városában látható.