SEAT

Keszthelyi Vivien izgalmas Seatot tesztel

2015.08.16.

A magyar autósport egyik legnagyobb tehetségének tartott, 14 éves Keszthelyi Vivien a B3 Racingnek köszönhetően augusztus 26-án tesztelni fogja a csapat Seat Leon Eurocupban szereplő versenyautóját a Hungaroringen.

A kétliteres, turbós, 330 lóerő leadására képes motorral szerelt versenygéppel Bús Edinán és Wéber Gáboron kívül többek között Dusan Borkovic is versenyzett már, sőt, a tavaly még a túraautó-világbajnokságban (WTCC) szerepelt szerb pilóta a túraautó Európa-bajnokságban (ETCC), valamint Bús Edinával együtt a Seat Leon Eurocupban is versenyez a mostani szezonban az autóval.

Keszthelyi Vivien az idén is a Suzuki Swift Cup Europe-ban szerepel, de a tapasztalatszerzés és a tesztkilométerek szempontjából, valamint egy erősebb versenyautó megismerése miatt komoly lehetőség a számára, hogy kipróbálhatja a Seat Leont.


Vivien és a menedzsmentje tudatosan választotta a Seatos teszt lehetőségét, a fiatal pilótának ugyanis előszerződése van a 2017-es szezonra a német túraautó-bajnokság (DTM) betétfutamaként működő Audi Sport TT Kupában, ahol szintén elsőkerék-meghajtású, és a Leonhoz hasonló erősségű versenyautók szerepelnek.

- Több nagyon jó képességű pilóta vezette már az autónkat, de természetesen minden alkalommal tudunk új információkat gyűjteni, amikor egy olyan versenyző ül be a gépbe, aki eddig még nem vezette a Leont –mondta Bári Dávid, a B3 Racing technikai vezetője. „Azt gondolom, hogy Viviennek ez egy jó tapasztalatszerzési lehetőség lesz, és nyilván mi is tudunk majd neki újat mutatni, már csak azért is, mert a Leon nagyjából kétszer olyan erős, mint az a Swift, amellyel Vivien versenyez. Az ehhez hasonló tesztekre nálunk azért is van lehetőségük a tapasztaltabb, esetleg más sorozatokban már bizonyított, illetve rendszeresen versenyző pilótáknak, mert mi is úgy tudunk folyamatosan egyre magasabb szintre kerülni, ha minél többen ülnek be az autóba.”


Vivien – aki egyébként baráti viszonyban van Dusan Borkoviccsal –nagyon várja a Seatos tesztet, és bár tisztában van vele, hogy mennyire erős autóval lesz dolga, szerinte gond nélkül fogja tudni terelgetni a Leont.

– Talán az lesz egy kicsit furcsa, hogy ebben az autóban elektronikus kormányváltó van, de vezettem már hasonlót, legalábbis, ami a váltót illeti, úgyhogy nem hiszem, hogy gondom lesz vele. A Seat erejét az adatok alapján ismerem, nyilván teljesen más lesz, mint a Suzuki, de nagyon pozitív érzésekkel várom a tesztet –foglalta össze gondolatait Keszthelyi Vivien.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.26
A második helyen végzett élete első brit F3-as futamán az autóversenyző Molnár Martin szombaton....
2026.04.26
Újabb fordulat rajzolódik ki az orosz piacon: az elmúlt hónapokban látványosan megélénkült az....
2026.04.26
Vitézy Dávid a Telexnek adott interjúban kiemelte, Budapest számára is esélyt jelent az, ha....
2026.04.26
A Roadpol Operation Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) 2026.....
2026.04.26
A Martorellben gyártott kisautót és testvérmodelljét, a CUPRA Ravalt a Volkswagen Csoport....
2026.04.26
A Deák Ferenc hídon történt az a baleset, amelynek oka a figyelmetlenség volt. ..
2026.04.26
A súlyos gázolások jelentős része azért következik be, mert egy autós elengedi a gyalogost a zebrán....
2026.04.26
A trükkös 8-as kanyarról ismert versenypálya jövőre visszakerül a Forma-1-es autós gyorsasági....
2026.04.26
A francia toyotás mindössze 3,8 másodperces előnnyel vezet a fiatal csapattársa előtt a Gran....
2026.04.26
A magyar autópiacon is elérhető a kínai Leapmotor elektromos B10 típusának hatótávnövelővel (range....