Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Két busz ütközött össze, kilenc ember megsérült Ferihegyen - videóval

2018.04.01.

Eddig tisztázatlan körülmények között április 1-jén 9 óra 29 perckor, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálján két személyszállító busz összeütközött.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminálján a helyszíni intézkedés véget ért. A balesetben összesen 9 személy sérült meg, közülük 1 fő súlyos, 8 fő könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vizsgálja.

- Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről, jellemzően zúzódásokkal, de több sérült esetében felmerült a csonttörés lehetősége - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t. Elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.

A képre kattintva videót indíthat

Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek; életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között - tette hozzá. Közölte: a sérülteknek jellemzően zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.

Korábban írtuk:

Hardy Mihály, a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője az MTI megkeresésére elmondta, a balesetben Malév Ground Handling két busza érintett, amelyek a Wizzair Bukarestből érkező járatáról vitték az utasokat a terminálhoz. Az egyik jármű hátulról hajtott bele az előtte haladóba. Hardy Mihály nyolc, főként román állampolgárságú sérültről számolt be, akik közül egyikük nyaki-, illetve gerincsérülést szenvedett.

Korábban írtuk:

Az elsődleges információk szerint a balesetben 2 ember súlyos, 8 fő könnyű sérülést szenvedett. A Hír TV információi szerint a buszokon a Wizz Air légitársaság bukaresti járatával érkező utaztak, amikor az egyik jármű hirtelen fékezett, a másik pedig hátulról beleütközött. A rendőrök a szemlét megkezdték.

Kilenc napja is súlyos baleset volt Ferihegyen. Egy repülőgépeket mozgató jármű műszaki hibája miatt sűrű füst árasztotta el egy repülő utasterét, amelyből vészcsúszdákkal kellett menekíteni az utasokat, ekörzben egy 39 éves izraeli nő  súlyosan megsérült, állapota ma is válságos.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....