közösségi közlekedés

Két hétre bezár a Nyugati

2015.06.05.

A vasúttársaság a Nyugati pályaudvar régóta esedékes felújítását az iskolai szünet kezdetére időzítette. Június második felében emiatt az elővárosi és a távolsági vonatoknak Zugló, Rákospalota-Újpest és Kőbánya-Kispest lesz a végállomásuk.

Ismét nélkülözniük kell a fővárosiaknak egy fontos közlekedési csomópontot: június 22-től július 5-én éjfélig ideiglenesen bezár a Nyugati pályaudvar. Olyan karbantartási és felújítási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton, az utasperonokon és az állomásépületen, amelyek elvégzése halaszthatatlanná vált, de a vonatforgalom fenntartása mellett nem lehetett elvégezni. A felújítások javítják majd a Nyugati pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését.

Két hétig csak messziről csodálhatják a fővárosiak az Eiffel-csarnokot

A MÁV-START ideiglenes menetrendet vezet be a kéthetes időszakra, hogy az utasok könnyen eljuthassanak budapesti céljaikhoz. Több vonatot más budapesti állomásra irányít át a vasúttársaság. A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza és a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vonalon közlekedő kör InterCity (IC) vonatok, valamint a záhonyi IC vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar helyett Zugló megállóhelyig közlekednek, és onnan is indulnak. A Budapest-Nyugati-Záhony vonalon közlekedő gyorsvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda érkeznek.

A Budapest-Nyugati-Vác-Szob és a Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok vonalon közlekedő vonatok menetrendjét összevonják: a zónázó vonatok Szob-Vác-Rákospalota-Újpest-Zugló-Cegléd, a helyi vonatok Vác-Rákosrendező-Zugló-Monor útvonalon közlekednek. Lesznek azonban olyan vonatok, amelyek a Dunakanyar felől csak Rákospalota-Újpestig, Cegléd felől pedig Zugló megállóhelyig közlekednek. A Budapest-Nyugati-Veresegyház-Vác vasútvonalon közlekedő vonatok fővárosi végállomása ideiglenesen Rákospalota-Újpesten lesz.

A szegedi IC vonatok a Nyugati helyett Kelenföld állomásra érkeznek, és onnan indulnak Kőbánya-Kispest érintésével. A Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár viszonylatú G43-as személyvonatok csak Kelenföld és Gárdony között közlekednek. A Kőbánya-Kispest-Tárnok közötti S36-as személyvonatok Kelenföld-Tárnok között járnak. A Budapest-Nyugati–Lajosmizse vonalon – pályafelújítás miatt – a vonatok helyett vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Kőbánya-Kispest és Ócsa között június 22-től augusztus 19-ig.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....
2026.04.10
A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos....
2026.04.10
A kanadai Quarterhill az idei Intertraffic Amsterdam mutatta be integrált útdíj- és szabálysértés-....
2026.04.10
A Ryanair Pozsonyból induló járatokat is törölt, az ok az olaszországi légiforgalmi irányítók....
2026.04.10
A járműveké lesz a főszerep a győri Széchenyi István Egyetemen április 12-én, vasárnap: nyilvános,....
2026.04.10
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait....
2026.04.10
Egyre közeledik a határidő, és aki eddig kivárt, annak most kell döntenie: még időben beszáll, vagy....
2026.04.10
A közúti árufuvarozásban eddig példa nélküli tesztet szervezett meg Ecseren a Volvo Hungária Kft.....
2026.04.10
A rendezvényen hagyományosan jelen van a hazánkban elérhető elektromos és hibrid gépjárművek....
2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....