Pneumobil Verseny

Két hónap múlva startol a XI. Pneumobil verseny

2018.03.29.

Kilenc ország, huszonkét műszaki egyetemének csapatai vesznek részt májusban a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen, ahol mérnökhallgatók által épített, sűrített levegő hajtású járművek csapnak össze technológia, valamint ügyesség terén az egri Érsekkertben. 

Épülnek a pneumobilok a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyre: a május 11-12-ei versenyhétvégén idén kilenc ország, huszonkét műszaki egyetemének mérnökhallgatói látogatnak el az egri Érsekkertbe, hogy összemérjék tudásukat és ügyességüket. Negyvenkét csapat elemigényét fogadta el a szakmai zsűri, így március 24-ig a hazai csapatok mellett a lengyel, román, cseh, észt, litván, lett, szlovák és svéd indulóknak szállítják ki szükséges alkatrészeiket.

Sűrített levegő hajtású járműveik megépítéséhez a diákok az AVENTICS kínálatából rendelhették meg a termékeket, ahol munkahengerek, mechanikus-, elektronikus- és pneumatikus szelepek, csatlakozók, kiegészítők, valamint a Bosch Rexroth lineár- és vezérléstechnikai egységek között gazdagon válogathattak. „A versenyen induló egyetemi hallgatók a gyakorlatban is megismerkednek az AVENTICS termékportfóliójával és ezt a tudást végzett mérnökként kamatoztathatják majd munkájukban„ – nyilatkozta Gödri István, az Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy minden a cég által biztosított alkatrészhez garanciális ügyintézés is jár a versenyzőknek, az idei megmérettetésre való felkészülést pedig a National Instruments pályázata is színesítette, melyen tizenegy nevezőből öt csapat nyerte el az NI vezérléstechnikai támogatását.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....