Hungaroring

Két magyar versenyzőnek szurkolhatunk a hétvégén a Hungaroringen

2026.07.01.

A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat magyarországi fordulóját, amelynek során a nagytúraautókat felvonultató kategóriában Walter Csabának, a betétfutamként jelen lévő brit Forma-3-as bajnokságban (GB3) pedig Molnár Martinnak szurkolhat a hazai közönség.

A mogyoródi Forma-1-es pálya üzemeltetőjének közleménye hangsúlyozza, hogy szombaton és vasárnap két teljes értékű versenynap vár a kilátogató nézőkre, a GT Open és a GB3 futamai mellett ugyanis további két formulaautós széria, az Euroformula Open és a megújult Formula Regional Európa-bajnokság mezőnye is összeméri a tudását a 40. születésnapját ünneplő Hungaroringen.

A szombati programban öt, vasárnap pedig hét versenyt láthat majd a közönség Mogyoródon, ahol számos kísérőprogram is várja az érdeklődőket.

Fotó forrása: FB

Walter Csaba a szlovák Zsigó Antallal párban vezet majd egy GT3-as BMW M4 típusú versenyautót a GT Open viadalain, amelyek 70 percesek lesznek és a két versenyző mindkét futamon cserél egyszer a volán mögött.

"Szeretnénk egy jót autózni, a magyar színeket méltón képviselni, és persze nemcsak a saját kategóriánkban, hanem az abszolút értékelésben is a lehető legjobb helyet megszerezni. A magyar közönség biztatása pedig mindig extra motivációt jelent" - idézte a közlemény Walter Csabát.

A két brit Forma-4-es idény után a GB3-ra váltó Molnár Martin az előző három évben egyéniben és csapatban is bajnok Rodin Motorsport színeiben versenyez az idén, a Hungaroringen viszont pályafutása során először áll rajthoz.

"Nekem úgy hazai pálya a Hungaroring, hogy összesen, ha két órát teszteltem rajta, miközben Silverstone-t úgy ismerem, mint a tenyeremet. Ettől függetlenül a most hétvégit tekintem hazai futamnak, és ehhez igazítottam a céljaimat is. Eddig jó hétvégéink voltak, mindig sikerült kihozni magamból a legtöbbet, és továbbra is ez a terv. Ha ez a dobogóra elég, akkor jó, de nyilván arról álmodom, hogy a Hungaroringen szerezzem meg az első futamgyőzelmemet" - mondta a 17 éves versenyző.

Molnár Martin. Fotó: rtl.hu

A Hungaroring Sport Zrt. közleménye szerint az eseményre zajlik a jegyértékesítés, illetve a helyszínen is nyitva lesznek a pénztárak. A főlelátó mögött elhelyezkedő rendezvénytéren a korábban nagy sikert aratott Hungaroring Classic autószépségversenyre és kiállításra kerül majd sor, de emellett számos más kiegészítő programmal várják a kilátogatókat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....