MOL Bubi

Kétéves a MOL Bubi – 13 új gyűjtőállomást terveznek

2016.09.11.

A fejlesztések idén is folytatódnak, szeptember végéig 13 új gyűjtőállomást helyez üzembe és 120 kerékpárral bővíti a rendszert a BKK, illetve 2017-ben is további gyűjtőállomásokat bocsát majd a nagyközönség rendelkezésére.

Két évvel ezelőtt vehették először birtokba a fővárosban közlekedők a MOL Bubi közbringarendszer szolgáltatásait, amelynek bővítése küszöbön áll, ugyanis hamarosan a századik MOL Bubi gyűjtőállomást állítják üzembe Budapesten.

Az elmúlt két évben több mint 55 ezren regisztráltak a rendszerben, ráadásul egy regisztrációval akár 4 kerékpár is igénybe vehető egyidejűleg, így a tényleges használók száma ennek a többszöröse is lehet. Több mint 1,4 milliószor béreltek bringát eddig, és a megtett kilométerek száma a 2 milliót is meghaladja. A bérlések során jellemzően a félórás díjmentes időintervallumon belül használják a kerékpárokat, átlagosan körülbelül negyed óráig.

A BKK nyáron helyezte üzembe a legújabb és egyben 99. gyűjtőállomást a megújult Széll Kálmán téren. Szeptember végéig 13 újabb állomással és további 120 kerékpárral bővül a szolgáltatás, elsősorban a budai fonódó villamoshálózat mentén, a II., a III. és a XII. kerületben, így ezeken a területeken is eggyel több közösségi közlekedési mód áll majd a városlakók rendelkezésére. 2016 őszén ezzel már összesen 112 gyűjtőállomás és 1270 kerékpár várja a MOL Bubizni vágyókat.

A 13 új MOL Bubi gyűjtőállomást az alábbi helyszínekre telepíti a BKK:

Csalogány utca–Medve utca (II. kerület)

Kolosy tér (III. kerület)

Bécsi út–Óbudai Egyetem (III. kerület)

Zsigmond tér (II. kerület)

Lajos utca–Nagyszombat utca (III. kerület)

Szépvölgyi út H (III. kerület)

Szent Margit Kórház (III. kerület)

Kiscelli utca–Zápor utca (III kerület)

Városmajor–Nyúl utca (XII. kerület)

Szilágyi Erzsébet fasor–Fogaskerekű vasút (XII. kerület)

Szent János Kórház (XII. kerület)

Csörsz utca–MOM Kulturális Központ (XII. kerület)

MOM Park (XII. kerület)

 

Várhatóan 2017 első felében a XIII. kerület Hungária körgyűrűhöz kapcsolódó részét, a Margitszigetet, továbbá a Flórián tér–Vörösvári út környékét is bekapcsolja a BKK a szolgáltatásba.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....