Rába

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a Rábánál

2018.11.14.

- A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a társaság gyorsjelentésben, amelyet a BÉT honlapján szerdán kora este publikált.

A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok (IFRS) szerint készült kimutatás alapján a cégcsoport árbevétele januártól szeptember végéig 34,69 milliárd, a harmadik negyedévben 10,21 milliárd forint volt. Az első háromnegyedéves, 2,62 milliárdos EBITDA 2,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a harmadik negyedév 563 milliós értéke pedig gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival. Az év első kilenc hónapjára kimutatott 7,37 milliárdos bruttó eredmény 11,5 százalékkal, a harmadik negyedéves 2,03 milliárd pedig 18,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A januártól szeptember végéig elkönyvelt 1,09 milliárdos üzemi eredmény fél százalékkal magasabb a tavalyinál, a harmadik negyedév 51 milliója viszont 45 százalékos romlást jelez. Az első háromnegyedév nettó pénzügyi eredménye mínusz 94-ről mínusz 140 millió forintra romlott, míg a harmadik negyedévé mínusz 49 millióból plusz 14 millióba fordult. A Rába árbevételére kedvező hatást gyakorolt az év első háromnegyed évében a fontos piacain tapasztalható keresleti aktivitás. A kulcsszegmensnek számító Európában, de ugyanígy Észak-Amerikában is jelentősen bővült a nehéz tehergépjárművek piaca; élénkült a globális mezőgazdasági járműpiac, valamint az orosz szegmensek is jól teljesítettek - közölte a társaság.

A közleményben hangsúlyozzák: a vállalat készpénztermelési hatékonyságára jellemző, hogy az árbevételhez mért hatékonysági szintjét sikerült az iparági átlag közelében tartania a jelentősen megugró alapanyagárak ellenére. A nyereséges és hatékony működés eredményeként az előző év azonos időszakához képest 6,1 százalékkal növekedett a saját tőke mértéke - ismertették.

- Meghatározó piacaink örvendetes aktivitása mellett az alapanyagok áremelkedése folyamatos, naprakész alkalmazkodókészséget kíván meg társaságunktól. Stabil pénzügyi helyzetben, részben idén, részben jövőre lezáruló technológiafejlesztési beruházási programunk eredményeképp gyártási kapacitásunk, rugalmasságunk emelkedik - idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját. A társaság vezetője szerint mindez megteremti a további növekedés és a versenyképesség javításának feltételeit. Így magasabb színvonalon, nagyobb volumenben tudnak megfelelni nemzetközi vevőik növekvő elvárásainak a hosszabb távú, stratégiai együttműködésekben és az egyedi üzletekben egyaránt - emelte ki.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..