Halálos gázolás

Kétszer hajtott át áldozatán a gázoló

2022.02.27.

Szörnyű cselekmény tettesét fogták el a rendőrök - írja a police.hu.

A sárbogárdi rendőrök február 26-án délután, szolgálatellátásuk során észlelték, hogy Sárkeresztúron, a Dózsa György utcában több ember áll, és egy férfi a földön fekszik. Mint kiderült, nem sokkal korábban egy férfi autóval az úttestről a csoportosulás irányába lehaladt, és a kerítésoszlop mellett álló 16 éves fiút elgázolta, aki a jármű alá került.

A sofőr hátramenetbe kapcsolt, miközben ismét áthajtott a sérültön, és elsodort egy másik, 14 éves fiatalt is, majd tolatva elhagyta a helyszínt.

A 16 éves sárkeresztúri fiú a szakszerű és gyors kórházi kezelés ellenére az éjszaka folyamán belehalt elszenvedett sérüléseibe.

A Fejér megyei rendőrök haladéktalanul nyomozást indítottak az ügyben, és a beszerzett bizonyítékok alapján rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 32 éves helyi illetőségű férfit, akit a rendőrségre előállították, és őrizetbe vétele mellett több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Az elektromos rollerek használatának hivatalos szabályozására és a járművek felelősségteljes....
2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....