London

Kétszeresére emelkedett a dugódíj Londonban

2017.10.23.

- Csaknem a kétszeresére, 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj a régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek számára.

A londoni polgármester, Sadiq Khan által elrendelt intézkedés alapján a 2006 előtt gyártott benzin- és dízelüzemű magángépkocsik tulajdonosainak 10 font szennyezési pótdíjat kell fizetniük minden egyes alkalommal, amikor hétköznap reggel hét és este hat óra között behajtanak a díjasított belvárosi övezetbe. A tíz font pótdíjat a hosszú évek óta minden gépjárműre érvényben lévő, jelenleg 11,50 fontos behajtási alapdíjon felül kell fizetniük a rendelettől érintett járművek üzemeltetőinek, vagyis hétfőtől a légszennyezési tűréshatárt túllépő régi autókkal naponta 21,50 font (7400 forint) ellenében lehet csak közlekedni a londoni belvárosban.



Sadiq Khan a BBC rádiónak hétfőn elmondta: Londonban a krónikusan szennyezett levegő miatt egészségügyi válsághelyzet alakult ki, évente 9 ezer londoni hal meg olyan betegségekben, amelyek a légszennyezettséghez köthetők. Az intézkedés népszerű a londoniak körében. A YouGov közvélemény-kutató cég a díjemelés napjára időzített felmérésében kimutatta, hogy a brit főváros lakosságának 74 százaléka támogatja a tízfontos behajtási pótdíj kivetését a legszennyezőbb régi járművekre.

A londoni közgyűlés 2003-ban honosította meg az akkor napi 5 fontos, azóta több hullámban 11,50 fontra emelt behajtási alapdíjat, amelyet minden négy- vagy többkerekű, belső égésű motorral hajtott jármű vezetőjének ki kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a belvárosi fizetős zóna határát. A díjfizetési kötelezettség alól csak az elektromos és hibridüzemű, vagy igen alacsony károsanyag-kibocsátású magánautók tulajdonosai kapnak mentességet vagy kedvezményt.



A behajtási díjkötelezettség nem vonatkozik a sürgősségi szolgálatok autóira, a taxikra és a tömegközlekedési járművekre sem. Nagy-Britanniában 2040-től meg is tiltják a benzin- és dízelüzemű új személyautók és furgonok értékesítését. A brit kormány által nemrégiben bejelentett terv alapján attól az évtizedtől kezdve már csak elektromos, illetve hibrid üzemű autók kerülhetnek forgalomba a brit utakon. A dízelmotorral felszerelt autók száma Nagy-Britanniában az elmúlt másfél évtizedben a háromszorosára emelkedett, és tavaly elérte a 10 milliót.

A korábbi kormányok a dízelüzemanyag adójának csökkentésével még ösztönözték az ilyen járművek vásárlását az alacsonyabb fogyasztás és a kisebb széndioxid-kibocsátás miatt, ám az elmúlt években elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy jelentősen nőtt a dízelmotorok egyéb szennyezőanyagai okozta megbetegedések és halálesetek száma a legszennyezettebb levegőjű országrészekben, köztük Londonban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..