Hungarian Baja

Kettős győzelmet aratott a MINI a Hungarian Baján

2016.08.15.

A 2016-os FIA Cross Country Világkupa augusztus 11-14. között megrendezett magyarországi futamán a brit kisautó-gyártó egy arany- és egy ezüstéremmel koronázta meg a 2017-es Dakar Rali előtti intenzív felkészülést. A veszprémi hétvége Mikko Hirvonen első futamgyőzelmét hozta.

A pénteki, rendkívül látványosra sikerült első speciális szakaszt szombaton egy, míg vasárnap két hosszabb etap követte, amelyek összesen 675 kilométert öleltek fel. A 2-es rajtszámú MINI volánjánál ülő finn Mikko Hirvonen már a péntek esti, mindössze 10,3 kilométer hosszú speciális szakaszt az előkelő második helyen zárta, a szombati nap végére pedig a mezőny élére autóztak fel a brit autóval. A duó vasárnap is tökéletes harmóniával és kimért, magabiztos versenyzéssel érkezett célba, a negyedik etap végén így az abszolút első helyen intették le őket.

„Nagyszerű hétvégén vagyunk túl” – mondta örömittasan a sorozatbeli első futamgyőzelmét ünneplő Hirvonen. „Minden tökéletesen ment – még annak ellenére is, hogy nem vártam volna, hogy a Hungarian Baja ennyire összetett és megterhelő lesz. A verseny előtt azt hittem, hogy a hosszú etapok többnyire egyenes, teligázas szakaszok lesznek, de rendkívül technikásak és keskenyek voltak, amit az eső és a sár csak még tovább nehezített. De minden hibátlanul működött. Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem első futamgyőzelmemet – Michel oldalán, a MINI ALL4 Racing volánjánál” – tette hozzá a „Repülő Finn”.

Az egyesült államokbeli Bryce Menzies ugyancsak elégedett lehet a magyarországi hétvége abszolút második helyezésével, hiszen számára ez csupán a harmadik éles megmérettetés volt a Mini volánja mögött, Mortensennek pedig ez volt az első hosszú távú ralija a brit kisautó-gyártó színeiben.

A Hungarian Baja fejlesztői szempontból is ideális helyszínnek bizonyult: a Bakony-hegység lábánál elterülő változatos terepeken az X-raid csapat fejlesztői egyaránt hasznos információkkal gazdagodtak, amelyek hatalmas segítséget nyújtanak a rohamosan közeledő Dakar Rali előtti felkészülésben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....